2019. december 31-én tartották a Tázlári Művelődési Ház kistermében a Tázlári Fiatalokért Egyesület alakuló ülését, ahol összesen 20 tázlári fiatal vett részt.

-Hirdetés-

Az alakuló ülés napirendjén végighaladva megválasztották a tisztségviselőket, az elnökséget. Ezek alapján ifj. Tóth Csaba lett az egyesület elnöke, Lantos Henrietta a szavazás alapján titkári feladatokat láthat majd el és Vizi Kristóf pedig, mint gazdasági felelős kapott lehetőséget.

Az egyesület céljai közé rengeteg fiatalságot érintő dolog került:
– Ifjúsági rendezvények szervezése
– Korcsoportok közötti párbeszéd megteremtése
– Az ifjúsági közösségi élet fellendítése
– Helyi települési értékek digitalizálása
– Települési rendezvényeken aktív részvétel, segítségnyújtás
– Tázlár és testvértelepülése, Diósad fiataljai között aktív kapcsolat teremtés
– Aktív ifjúsági közösség kialakítása

Az éves tagdíj megállapítása után az egyesület alapszabályának elfogadására került sor. Majd ezt követően az alakuló ülés a végéhez ért.

Az egyesület az első lépést megtette, rengeteg papírmunka várja majd a csapatot. A megyei bíróság dönt majd arról, hogy hivatalosan is Egyesületként működhetnek-e.

Viszont a közös együttlét még nem ért véget, ugyanis pár hetes készülődés után az egyesület tagjai és barátaik együtt töltötték a szilvesztert, ahol egy nagyon jó hangulatú kis estét tudtak összehozni. Közös teremdíszítés és szendvicskészítés után méltóképpen üdvözölték a 2020-as esztendőt, várva a települési programokat, rendezvényeket, ahol továbbra is közösen, egy csapatként tudnak majd tevékenykedni.

Az egyesület teljes mértékben nyílt. Nagyon sok szeretettel várják a lelkes fiatalságot, az őket szívesen segítőket és támogatókat – akár egyesületi tagként is 14 éves kortól.

-Dusy-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (5 db kép)
MEGOSZTÁS