A kormány családpolitikai intézkedései miatt már eddig is érdemi különbség volt a két-, illetve háromgyermekesek által igénybe vehető családtámogatások összege között. Ha azonban megvalósul Orbán Viktor terve, és a háromgyerekes anyák is szja-mentességet kapnak, hatalmasra fog duzzadni ez a különbség.

-Hirdetés-

Kilenc családtámogatási forma összesítése alapján 51 millió forintnyi vissza nem térítendő állami támogatással és 15 millió forintnyi kamattámogatott hitellel gyarapodhatnak azok az átlagkeresetű kétgyermekes szülők, akik a harmadik gyermeket is bevállalják

– mutatják a Portfolio konzervatív számításai.

Ezekkel a számokkal érdemes összevetni a harmadik gyermek felnevelésének hosszú távon becsült költségét.

Azt szeretném, hogy a háromgyerekes családokra is ki tudjuk terjeszteni, amit idén bevezettünk a négygyermekesek esetében: ne fizessenek az anyák személyijövedelemadót egész életükben

– jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök csütörtöki sajtótájékoztatóján. Azt is közölte, hogy „nagy harcban” van a pénzügyminiszterrel az újabb családvédelmi akcióterv ügyében. Ez alapján a terv valószínűleg még nem végleges, de ha a miniszterelnök támogatja, vélhetően jó úton halad a megvalósulás felé.

A VÁLTOZÁSOK MINDEN EDDIGINÉL JOBBAN MEGMOZGATHATJÁK A HARMADIK GYERMEK VÁLLALÁSÁT FONTOLGATÓ PÁROK FANTÁZIÁJÁT. ALÁBBI TÁBLÁZATOKBAN A PORTFOLIO.HU ÖSSZEFOGLALTA AZ EGYSZERI, ILLETVE A HOSSZÚ TÁVON IGÉNYBE VEHETŐ LEGFONTOSABB CSALÁDTÁMOGATÁSI FORMÁKAT.

Sok kisebb, gyermekhez kapcsolódó állami támogatási forma létezhet még, a kilenc legfontosabbat emelték ki.

Alábbi példa egy olyan, viszonylag átlagosnak mondható családról szól, amelyben

  • két gyermek van,
  • a második gyermek 2019. július 1-je előtt született,
  • de a 2019. július 1-jéig elérhető családtámogatásokat és kedvezményeket már mind igénybe vették rájuk,
  • a gyermekek egyike sem lép ki 19 éven belül a (felső)oktatásból, a 40 éves édesanya 19 év múlva megy nyugdíjba,
  • a szülők átlagkeresettel (bruttó 360 ezer forint) rendelkeznek, és a következő 19 évben évi átlagban 4%-kal nő a keresetük (ha ez túl konzervatívnak tűnik, becsléseink akár reálértékként is értelmezhetők).

A gyermek születéséhez járó átmeneti egyéb juttatásoktól (GYED, GYES) eltekintettünk, de ez a végső számok nagyságrendjéhez képest szinte elhanyagolható egyszerűsítés. Azt feltételeztük továbbá, hogy az adókörnyezet és a családtámogatások rendszere a háromgyerekeres nők szja-mentességének bevezetését követően változatlan marad.

ALÁBBI SZÁMÍTÁS AZT MUTATJA, HOGY E KÉTGYERMEKES CSALÁD 51 MILLIÓ FORINTNYI VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSSAL ÉS 15 MILLIÓ FORINTNYI KAMATTÁMOGATOTT HITELLEL GYARAPODHAT 19 ÉV ALATT, HA HARMADIK GYERMEKET IS VÁLLAL.

Némi magyarázat a táblázathoz:

  • a 2,6 milliós Családi Otthonteremtési Kedvezményt (CSOK) július 1-je előtt már igénybe vette a család, így a harmadik gyermek révén elérhetővé váló 10 millió 7,4 millióval gyarapíthatja a családot. Ezt új lakásra, illetve kistelepülésen használt lakásra is igénybe vehetik.
  • A jelzáloghitel-elengedés ugyan július 1-je óta már a második gyermeket vállalók számára is elérhető, de a példában szereplő család ezt még nem tudta igénybe venni, mert 2019. július 1-je előtt született a 2. gyermeke, amikor még nem járt a 2. gyermek után a kedvezmény. A 3. gyermek után járó 4 millió forintos tartozás-elengedést (akár az újonnan felvételre kerülő hitelből utólag) azonban most már igényelhetik.
  • Az anya diákhitelének az elengedése korábbi szabályok szerint 2. gyermek születése esetén a tartozás felét, 3. gyermek esetén a fennálló tartozás egészét érinti. Feltételezzük, hogy 2 millió forint volt a 2. gyermek születésekor az anya diákhitel-tartozása, amelyből 1 millió forintot akkor elengedtek neki. Jelenleg 900 ezerrel tartozik, amit a harmadik gyermek születésének köszönhetően teljes egészében elengednek neki.
  • Július 1-je óta él az újautó-vásárlási támogatás 7 személyes autókra, legfeljebb 2,5 millió forint erejéig, az autó értékének 50%-áig. A harmadik gyermeket vállaló szülők ezt egy az egyben igénybe vehetik.
  • A babaváró hitel szintén július 1-je óta elérhető. A példánkban szereplő házaspár (bár a feleség 41 év alatti) nem vette még fel, mert nem tervezett új gyermeket. Az új intézkedések hatására betervezett harmadik gyermek születése előtt azonban érdemes felvennie a hitelt (ehhez számításaink szerint elegendő a jövedelmük is), hiszen a magzati lét 12. hete után nemcsak kamatmentesé válik a futamidő végéig a hitel, de 3 évre a törlesztését is felfüggesztik. A babaváró hitel egyesek számára ugyan részben (két új gyermeket vállalók) vagy egészben (három úgy gyermeket vállalók) támogatássá válhat, a példában szereplők azonban csak egy új gyermeket vállalnak, így esetükben visszatérítendő támogatásról, hitelről van szó.
  • Ugyanígy visszatérítendő a „CSOK-hitel” is, amely egy maximum 3%-os kamatozású kamattámogatott lakáshitel-típus. A példában szereplő pár korábban élt minden támogatási formával, ezért két gyermekre már igénybe vette a CSOK-hitel 10 millió forintos maximális összegét. Három gyermek után azonban 15 millió forintos hitelösszeg jár, ami 5 millió forinttal többet jelent. Az említett 4 milliós jelzáloghitel-elengedést ezen hitel terhére is igénybe lehet venni.
  • Új elemként számoltunk a női szja-mentességgel, ami Orbán Viktor szavai szerint a háromgyermekes anyák számára is igénybe vehető lesz. Az említett átlagkereset (bruttó 360 ezer forint), a hosszú távon feltételezett 15%-os szja és a feltételezett 4%-os átlagos bérnövekedés mellett 19 év alatt 18 millió forinttal gazdagodhat ebben a formában a háromgyermekes család.
  • Közel ekkora pluszt hozhat a konyhára a családi adó- és járulékkedvezmény (amit részben vagy egészben a férj is igénybe vehet) és a családi pótlék emelkedése összesen, hiszen három gyermek után sokkal több jár ezekből is, mint kettő után, lásd táblázatainkat.

Három gyermek nevelése természetesen sokkal többe kerül, mint kettőé, a fenti számítások csak a legfontosabb pénzügyi ösztönzőket mutatták be. Most nem megyünk bele abba, mennyibe kerül egy gyermek felnevelése két évtized alatt (ez nyilván mindenkinél más és más). Valószínűsíthető azonban, hogy

A FENTI TÁMOGATÁSOK IGÉNYBEVÉTELE RÉVÉN SOKAK SZÁMÁRA A HARMADIK GYERMEK VÁLLALÁSÁNAK HOSSZÚ TÁVÚ HATÁRHASZNA MEGHALADJA A HATÁRKÖLTSÉGÉT. PUSZTÁN PÉNZÜGYI SZEMPONTBÓL EZ DÖNTŐ MOTIVÁCIÓ LEHET A 3. GYERMEK VÁLLALÁSÁRA A KÉTGYERMEKES PÁROK SZÁMÁRA.

portolio.hu

MEGOSZTÁS