Levinek hívják azt a kisfiút, akinél egyéves korában gerincvelő eredetű izomsorvadást állapítottak meg. A szülőkben ekkor egy világ omlott össze. Ahogy mesélik, „az álmok összetörtek. Megtudtuk, nem mérgelődhetünk azon, hogy összetöri a díszeket a lakásban a labdával, nem civakodhatok vele, hogy túl gyorsan hajt a biciklivel a járdán!” Aztán a Spinraza injekciók hatására jobbra fordult az állapota és felcsillant a remény! Létezik egy Zolgensma nevű génterápia, ami egyelőre csak az Amerikai Egyesült Államokban érhető el. A kezelés díja 700 millió forint, és a helyzetet tovább nehezítette, hogy a gyerekek csak 2 éves korukig kaphatják meg, amit Levi 2019 végén tölt be. Mondhatni, „felrobbantották az internetet”. Összejött a pénz időre, de hogyan? Összefogással!

-Hirdetés-

 

Operatőr a tanyavilágban — akár ezt a címet is adhatnánk fényképünknek. Balázs Viktor évek óta vidámítja szívünket helyi alkalmakon készült kisfilmjeivel.

De most más témában került elő a neve: ő rendezte és vágta a facabook-on megjelenő beteg kisfiú, Levente filmjét. Erről így mesélt nekünk:

Benkő Attila ismerősöm, bócsai birkózó látta meg a hirdetést, melyben filmrendezőt kerestek ehhez a projekthez. Jelentkeztem, amit elfogadtak. Enyingen forgattuk le az anyagot, mivel a kisfiú is ott él. Volt egy főszereplő, valamint felnőtt és ifjúsági focisták. A legtöbben amatőrök voltak. Őket kellett instruálni: ki hová menjen, mit csináljon, hogyan mozogjon. A film a sportról, a labdákról, az összetartásról és Leviről szól. A stáb nem volt nagy: gyártásvezető, operatőr, valamint Viktor mint rendező és vágó egy személyben. Senki nem kért érte fizetést, abszolút jótékonysági alapon működött minden. Mindenki odatette magát és nagyon örülnek, hogy sikerült összegyűjteni a pénzt Leventének — e kisfilm segítségével is!

Káposzta Lajos

MEGOSZTÁS