Teljesen megújul az elkövetkezendő hónapokban az Akasztó FC sportpályája. A klub sikeres TAO pályázatának köszönhetően már elkészült a műfüves labdarúgó pálya és további fejlesztések is megvalósulhatnak.

-Hirdetés-

Az egyesület a munkálatokba bevonja a szurkolókat, támogatókat, sportbarátokat is, így ilyen módon hívták a segítőket térkövezésre január 18-án.

Ezen a napon a segítők az új műfüves pálya melletti rész térkövezésében vettek részt az öltöző felőli oldalnál. A szervezők január 25-én szombaton is hasonló munkára várják a segítőket. A tervek szerint térköves járda készül el az új játéktér öltöző felőli oldalának teljes hosszában és az épülethez vezető játékoskijáróban is. A beruházásról tudni kell, hogy közel 300 millió forint támogatást nyert erre a célra az Akasztó FC. A klub tudta biztosítani a 30 %-os önerőt, ami által komoly fejlesztés valósulhat meg.

Az új pálya építéséhez szükséges területeket az önkormányzat vásárolta meg, melynek teljes mérete 111 m X 72 m, a játéktér pedig 105 m X 68 m. A budapesti kivitelező cég az olasz műfű alá három rétegben helyezett el kavicságyat. A játéktér gumi granulátumai közé finom kristályhomok is került, hogy minél jobban szimulálják a valódi füvet. A játékteret 6 méteres labdafogó háló veszi körül és a négy lámpatest 56.000 watt teljesítménnyel világítja meg a pályát.

A most 3 méter szélességben térkövezett részen kerülnek elhelyezésre a kispadok és majd olyan mobil lelátók, amelyek közel 100 nézőnek biztosítanak ülőhelyet. A beruházás további részeként a füves pálya is teljes felújításra kerül. A munkálatok miatt a klub csapatai a bajnoki mérkőzéseiket a műfüves pályán fogják majd játszani a tavasszal. Az elképzelések szerint a füves pálya feltöltésre kerül és csapadékvíz-elvezető rendszer is kiépül a játéktér alatt. A terület adta lehetőségeket kihasználva megnövelik majd a vetett fűvel borított játéktér méretét, ami mellett új korlát és mobil lelátok kerülnek elhelyezésre. A csapat a füves pályán szeretné már játszani az őszi bajnoki mérkőzéseit.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS