Január 24-én este 19 órai kezdettel tartotta idei második előadását a Tabdi Amatőr Színjátszók Csoportja Akasztón a Faluházban.

-Hirdetés-

A Színház az egész színház című vígjáték Tabdi település önállóságának 70. évfordulójának emlékére íródott. Az első előadást január 11-én szombaton rendezték a Tabdi Faluházban ahol egy kis kiállítással is kedveskedtek a színházat szerető vendégeknek a társulat tagjai. Csakúgy mint Tabdin, most Akasztón is több mint százan vastapssal üdvözölték a színészeket.

A színdarabban a Rómeó és Júlia előadásának próbáiba nyerhettek betekintést a közönség tagjai

A darabot írta és rendezte: Picard Tünde. A kiváló díszlet Fodor Zoltán munkáját dicséri, míg a hangosítás Fábián Petra nevéhez fűződik.

A vígjátékban szerepeltek: Daningerné Németh Beatrix, Lengyel Dóra, Kis Anett, Kis Edina, Picard Endre, Picard Tünde, Kiss Lászlóné Hetényi Szilvia, Biloscsuk Izabella, Endre Norbert, Léder Kornélia, Fodor Zoltán

A közeljövőben február 15-én Csengődön a Dankó Pista Művelődési Házban 17 órai, míg március 1-jén újra Tabdin a Faluházban 18 órai kezdettel lesz látható eme remek vígjáték.

Beniczki Dávid

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (98 db kép)
MEGOSZTÁS