Molnár Miklós egy olyan színes, rácsos, műanyagdarabbal érkezik az interjúra, amely az ambuláns ellátás jövőjének egy nagyon fontos eleme lehet. Az informatikus ugyanis egy kéztörés után olyan sokáig szenvedett a gipsztől, hogy inkább kitalált valamit helyette. Ilyen tárgyat ugyan más is megálmodott már, Miklós azonban magát az eljárást találta ki köré, amely lehetővé tenné, hogy a kórházakban minden nap készüljenek ilyen, 3D nyomtatott rögzítők.

-Hirdetés-

Videóért kattints IDE

Formatervező díjat korábban nyertek már ehhez hasonló térháló szerkezettel, viszont eljárást eddig még sajnálatos módon nem sikerült belőle kifejleszteni, ez a fő különbség. Tehát én nem tartom ezt egy találmánynak, ez csupán egy olyan mintadarab, ami köré egy eljárást ki lehet fejleszteni – mondta az Euronews-nak Molnár Miklós, az Adites ügyvezető igazgatója.

Sokan tapasztalatból tudják, hogy egy végtagtörés nemcsak borzasztó fájdalommal jár, de ráadásul hetekig szenved az ember egy rendkívül kényelmetlen gipszben, amely nehéz, amelyben fürödni se lehet, és legfeljebb hurkapálcával lehet vakarózni, amíg viseli az ember.

Dr. Tóth Ferenc, a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti központjának főorvosa támogatja Miklós ötletét. Szerinte a betegek sokkal jobban járnának a műanyag rögzítővel, a mai modern technológia segítségével pedig megoldható lenne, hogy egy ilyen tárgy akár kevesebb mint egy óra alatt elkészüljön. Biztosan nem lesz olyan olcsó, mint a gipsz, de nem is lenne elérhetetlenül drága. Számítások szerint egy kisebb csuklórögzítőt 10 ezer forintba kerülhet előállítani. A Baleseti Központban szívesen tesztelnék az eljárást.

Lehet minden olyan esetben használni, amikor hosszú távú rögzítésre van szükség, legyen ez akár balesetből, akár bármilyen betegségből eredő rögzítés, hogyha egy kényelmes, komfortos, szellőző segédeszközre van szükség, és meszűnt a sérülést követően a duzzanat, illetve nem kell félni a törött csontok elmozdulásától. Ebben az esetben mindig lehet használni – véli Dr. Tóth Ferenc.

A tervhez Molnár Miklós éppen befektetőt keres, de abban bízik, hogy 2 év múlva ilyenkor egy törött végtaggal már nem a gipszelőbe kell küldeni a betegeket, hanem a 3D szkenner szobába, hogy aztán egy 3D nyomtató segítségével elkészülhessen az a rögzítő, amelyik pontosan a páciens karjára passzol. Ezzel a rögzítővel pedig lehet fürdeni, szellőzik a bőr, amit ha kell, meg is lehet vakarni, sőt, az utólagos beavatkozás is könnyebb, a szerkezet pedig bármikor szétnyitható és összezárható. Ráadásul a tervek szerint a rögzító 100 százalékban újrahasznosítható műanyagból készülne.

A teljes eljárás persze titkos, de Miklós cége készen áll rá, hogy minden kórházban, ahol erre igény van, betanítsanak egy csapatot, amely képes a művelet különböző fázisait elvégezni. A tesztelésben a fővárosi baleseti központon kívül a kecskeméti megyei kórház és a szegedi egyetem traumatológiája is részt venne.

Forrás: euronews.com

MEGOSZTÁS