Február 22-én a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda Imrehegyi Tagintézményének nagytermében népes vendégség volt. A farsangi báli szezonban „Nem csak a húszéveseké a világ”. Imrehegy Község Önkormányzata nagy tisztelettel meghívta a település időseit is egy közösen eltöltött délutánra.

-Hirdetés-

Lavati Gabriella, a település polgármestere az Önkormányzat nevében kedves szavakkal üdvözölte az egybegyűlteket. Imrehegyen piros betűs ünnepnek tekintik az idősek napját a többi rendezvény között. A hálát, a megbecsülést, a tiszteletet nem lehet csak ezen az egy napon kifejezni. A szeretet parancsa a mindenkori szeretet, a törődés. Sütő András írótól idézett a polgármester asszony: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék, azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.” Köszönet az időseknek azért, amit az utódokért tettek. Köszönet mindazokért az értékekért, amelyekkel a fiatalabb korosztályt gazdagították.

Brinkus Roland, M. Legrand: Az idősek tisztelete című versével köszöntötte a vendégeket, majd a Nyugdíjas dalt hallgathatták meg lelkes imrehegyi lakosok előadásában, akik nagy izgalommal és szeretettel készültek az alkalomra.

Kiss Mihály kántor ismert dallamokkal teremtett hangulatot.

Lelkes kis szereplőgárda szórakoztatta a Böske mindent elintéz című kis jelenettel az időseket. Akik előadták: Bátyai Gyöngyi, Vecsernyés Istvánné, Antóni Andrásné.

A jókedv fokozásaként a Halas Táncegyüttes mutatkozott be fergeteges előadással.
A már több mint 30 évvel ezelőtt alakult táncegyüttes nem csak Kiskunhalason és környékén ismert. Gyakran résztvevői nemzetközi fesztiváloknak is, ahol a Kárpát-medence tánchagyományát felölelve igyekeznek hiteles képet adni a magyarság népművészetéről. A több díjat elnyert, Arany és Kiváló minősítésű táncegyüttes a múlt őrzése helyett éli a múlt hagyományait. Most kalotaszegi és Küküllő-menti táncokat mutattak be.

Próba a Nyugdíjas Klubban című vidám jelenettel zárult a műsor, amelynek szereplői voltak: Balázs Veronika, Vecsernyés Istvánné, Petróczi-Kis Péterné, Bátyai Gyöngyi, Antóni Andrásné, Kisa Ibolya, Gyóniné Lavati Eszter, Tóth Elizabet, Kántor Gabriella és Tóth Tamás.

A szórakoztató előadások után finom ételekkel folytatódott a vendéglátás. A következőkben táncra kerekedhetett, akinek kedve volt.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (77 db kép)
MEGOSZTÁS