Vajon a mai középiskolások, az úgynevezett “digitális bennszülöttek” akik ki sem bújnak a mobiltelefonjaikból, rendelkeznek azokkal a digitális kompetenciákkal, melyekre szükségük lesz majd a munkaerőpiacon, ahová 5-10 éven belül kilépnek? Az egyszerű válasz erre az, hogy nem. De, hogy mégis miért nem, erre pedagógusok, oktatási szakértők válaszoltak, sőt, fény derült arra is, hiába szerepel 426 alkalommal az új Nemzeti alaptantervben a “digitális” szó, arra nem készíti fel a diákokat, amire valóban szükségük lesz a leendő munkahelyükön.

A digitalizáció kérdését 2020-ban már végképp nem lehet megkerülni, ahogy azzal is foglalkozni kell, mennyire készült fel a magyar társadalom az új korszakra. Már csak azért sem, mert 5 év alatt mintegy 7 százalékkal emelkedett a nemzetgazdaság egészében azoknak a száma, akik az IKT szektor bővülésének köszönhetően dolgoznak: jelenleg minden ötödik magyarnak a digitális gazdaság biztosít munkát – derül ki az IVSZ és a Microsoft tavaly év végén megjelent kutatásából.

Világgazdasági Fórum (World Economic Forum-WEF) globális versenyképességi listáján a vizsgált 28 európai ország közül évek óta a 22-23. helyet foglaljuk el (a legfrissebb jelentés a 24. helyre rangsorol minket). Az infrastruktúra terén amúgy nem állunk rosszul, ám borzasztóan le vagyunk maradva a digitális képzettségben, a felnőttképzésben: nálunk ez 6 százalék körül mozog, miközben az OECD országokban 15, a nyugati országokban pedig 22 százalék.

-Hirdetés-

Éppen ezért a digitális kompetenciák átfogó fejlesztése, a szükséges skillek oktatása elengedhetetlen, hiszen csak ebben az esetben maradhatnak versenyképesek a munkavállalók a munkaerőpiacon, és fejlődhetnek a vállalkozások.

Digitális kompetenciák a munkaerőhiány szolgálatában

A digitális kompetencia-fejlesztésben azért kiemelkedő az oktatási rendszer szerepe, mert a közkeletű vélekedéssel ellentétben a mobiltelefonjukkal mesterien bánó diákok nem tudják maguktól elsajátítani a digitális kompetencia komplex rendszerét, és ebben – megfelelő digitális és/vagy pedagógiai jártasság hiányában – a legtöbb esetben a szülők általi generációs ismeretátadás lehetősége is korlátozott – áll a már fent említett IVSZ által jegyzett kutatásban. 

Arra a kérdésre tehát, hogy felkészültek-e a magyar diákok jövőre, a válasz egyértelműen az, hogy nem: “Akik most középiskolások, azoknak a jövőben nagyon nehéz lesz.” Rengeteg kutatás alátámasztja, hogy a munkaerőpiacon már ma is nagyjából 80 százalékban csak a kompetencia számít: a problémamegoldó készség, a kreativitás és az interperszonális készségek. 20 évvel ezelőtt még fontos volt, hogy mi a szakmánk, és annak mi az információtartalma, mára ez nagyjából megfordult. Ennek az az oka, hogy a legtöbb iparágban rendkívül gyorsan változik az, hogy mi a konkrét elvégzendő munka.

Annyira gyorsan változik a gazdaság, a digitalizáció, hogy a mostani gimnazisták nem tudhatják, mire kell készülniük. Mire elvégzik az egyetemet, már egész más szakmák lesznek. 
 

Ezért a vállalatok számára sokkal inkább a kompetenciák válnak fontossá, a tanulásra való hajlam/képesség a konkrét tudás helyett, és főleg a digitális készségeknek értékelődik fel a szerepük a munkaerőpiacon: problémát megoldani már ma is az esetek többségében a digitális térben kell, legyen szó bármilyen szakmáról, akár egy szállodai szobaasszonyról, aki a kártyákat fogja regisztrálni egy szoftveres rendszerben, vagy egy nagyon magasan képzett data scientistről” – mondta el a Pénzcentrumnak Fazekas Barbara, az IVSZ digitális Munkaerőpiaci és Oktatási Munkacsoportjának vezetője.

A digitalizációval karöltve járó robotizáció óriási lehetőségeket tartogat minden nemzet számára. Széles körű elterjedéséhez azonban nem csak képzett informatikus szakemberekre van szükség, akik megépítik a robotokat, hanem az ezeket üzemeltető felkészült munkavállalókra is: felértékelődik tehát az ember és gép együttműködésére való hajlandóság.

Hol a digitalizáció helye az új NAT-ban?

Ha visszanézünk, mi történt az elmúlt években, azt látjuk, hogy a legtöbb iskolában hiába volt iPadekkel felszerelt tanterem, nagyon sokszor hangzott az el mélyinterjúkban, hogy nem használják őket, mivel a tanárok egy jelentős része tulajdonképpen ellenérdekelt abban, hogy ezekkel az eszközökkel dolgozzanak – folytatta Fazekas Barbara. Ráadásul, ha egy kolléga ezt mégis szorgalmazná, azt kinézik, hiszen azok létezését kérdőjelezik meg, akik ragaszkodnak inkább a hagyományos, elavult módszerekhez. Olyan kompetenciákat hoznak be a képbe ezek az eszközök, amiket ők nem biztos, hogy fel akarnak már szedni a hátralévő, munkával töltendő évekre.

Ami a mostani NAT-ba bekerült digitális kompetencia-fejlesztés címszó alatt minimális bizakodásra ad ugyan okot: a dokumentum kapcsán pozitívan értékeli az IVSZ szakmai szervezete, hogy az egyes tantárgyak nevelési-oktatási céljai közé bekerült a digitális kompetencia és a digitális tartalmak közötti eligazodás képességének fejlesztése: “A NAT – túllépve a korábbi informatika tantárgyon – a tanulási környezet kialakításánál minden tantárgy esetében ösztönzi, hogy a tanulók használhassanak iskolai vagy saját digitális eszközt és legyen elérhető az internet.”

Mindezeken kívül azonban a szervezet szerint is szükség lenne még a digitális képességek megszerzését elősegítő pedagógusok továbbképzésére, sőt, az egész tanárképzés átalakításért kiált. Egy valóban korszerű rendszerben ugyanis már főként digitális pedagógia módszerekkel ismerkednek a hallgatók, és már kötelezően elvárt elemeként beépülnének a közoktatásba is.

De amíg ezek megvalósulására várunk, addig olyan szakmai szervezetek igyekeznek betölteni a pedagógusok tudásában tátongó űrt, melyek segítenek elérni, hogy napjaink folyamatosan változó körülményei között is jól alkalmazható, használható tudáshoz juthassanak hozzá a tanulási folyamatokban részt vevő személyek. Az ő véleményük az új NAT-ról az, hogy nem elég progresszív, nem előremutató: “A legnagyobb baj talán az vele, hogy a tanárt, mint végrehajtót jeleníti meg, nem pedig a tanulási folyamatokat segítő személyt, tanulásszervezőt. A kritikus gondolkodás kialakítását célzó elemeket keresve sem találunk a dokumentumban. 2020-ban valójában már nem az a kérdés, hogy mit, hanem hogy hogyan, milyen módszerekkel tanítunk. A módszerekre került át a hangsúly” – mondta el Galambos Attila, tanár, az Újpedagógia trénere a Tilos Rádiónak adott interjúban.

A kulcskompetenciák közül a jövőben felrtékelődik az együttműködés, az asszertivitás, az adaptációs képesség és a kritikai gondolkodás – ám az új alaptanterv nem ezeket határozza meg. A digitális kifejezés azonban 426-szor szerepel benne.

Álhír vs. valóság

De miért lovagolunk ezeken a ködös fogalmakon? Egyszerű: azért, a digitális pedagógiai módszerek alkalmazása, ezen kompetenciák fejlesztése hozzájárul az oktatás eredményességéhez, ami pedig közvetlen hatást gyakorol a gazdaság teljesítményére.

Egy friss, az OECD-országokban végzett PISA-kutatás szerint a tagállamok 15 éves diákjai közül tízből csupán egyetlen gyerek tudja megkülönböztetni a véleményt ténytől. Ez nagyon erősen összekapcsolódik a problémamegoldási képességekkel.
Jó irány lenne, ha az összes tantárgy össze lenne kötve, és oktatásuk a digitális térben valósulna meg, hiszen a most padban ülő gyerekek kikerülve a munkaerőpiacra, úgyis a digitális térben fognak problémákat megoldani – javasolja Fazekas Barbara. Például a történelemoktatásnak egyik nagy feladata az lenne, hogy az ember képes legyen értelmezni mindazt, ami a politikában, a gazdaságban történik, és képes legyen összefüggésekben gondolkozni. De később ezekkel a dolgokkal is elsősorban az online térben fog találkozni. 

Ha a tanulás folyamatában nem tud digitális eszközökkel dolgozni, azokat felhasználni arra, hogy a történelem által átadandó készségeket elsajátítsa, akkor megfosztjuk a dolog lényegétől.

Később hogyan dönti el a gyerek, hogy mi a tény, és mi a fikció, hogyan lesz forráskritikája? Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell semmilyen információt megtanulni, hiszen minden készség elsajátításához szükséges valamilyen információtartalomra. Csupán azt jelenti, hogy teljesen felesleges belelovalnunk magunkat abba, hogy csak CNC-programozót kell képeznünk, hiszen, ha elterjednek az elektromos autók, és feleslegessé válnak bizonyos alkatrészek, akkor máris nem kell annyi CNC-s. Olyan kompetenciákkal kell őket felvértezni, hogy képesek legyenek új dolgokat elsajátítani – az IVSZ digitális Munkaerőpiaci és Oktatási Munkacsoportjának vezetője szerint ez a jövő.

Korábban társadalmi szinten rengeteget invesztáltunk abba, hogy megtaláljuk a szakmánkat, megszerezzük a képzéseket, a szükséges okleveleket, és ez a befektetés aztán egész életünkben kiszolgált bennünket.

Ma is be kell járni ezt az utat, nem tudjuk megspórolni az egyetemet, hogy komplex képességeket kapjunk, ám elképzelhető, hogy utána 4-5 évente át kell képezni magunkat valami teljesen mássá. De az is lehet, hogy ugyanaz marad a szakmánk, csak teljesen más lesz a tartalma. Egyelőre az látszik, hogy sokkal nagyobb rugalmasságra lesz szükség az életünkben. A folyamatos tanulás és a munka összhangja is egy kicsit más lesz, mint régebben volt. És a legnagyobb gond, hogy nem készítettük fel a mostani gimnazistákat, hogyan legyenek majd ilyen rugalmasak.

Nincsenek is digitális bennszülöttek?

De hogy visszakanyarodjunk az eredeti kérdésfeltevésünkhöz, miszerint vajon fel vannak-e készülve a mai középiskolások a digitális kor kihívásaira, nos, erre a gyakorló pedagógusoknak is az a válaszuk, hogy sajnos nincsenek. “Ennek több oka is van. Bár A Prensky-féle digitális bennszülött fogalmiság erősen tartja magát a köztudatban, a tény, hogy a digitális bennszülöttség nem egyenlő a magas szintű digitális kompetenciákkal.

A tinédzserek sokat használják az eszközt, de nem olyan tevékenységekre és módon, amelyek a munkaerőpiacon sokat érhetnek majd

-mondta el a Pénzcentrumnak Váczi Dorka, tanár, az Újpedagógia alapítója, trénere, majd hozzátette: “Emellett nagy általánosságban a pedagógustársadalom digitális írástudása sem megfelelő ahhoz, hogy a diákok felkészültségét javítsa, fejlessze, így sorra vallanak kudarcot azok a programok, pályázatok, ahol az iskolák ’csak’ eszközöket kapnak, hiszen sok esetben a tanárok nem tudják, hogyan és mire használják ezeket. 

Jártam olyan vidéki iskolában, ahol majdnem minden teremben volt interaktív tábla, de be volt futtatva virággal, mert nem volt, aki megmutassa, hogyan kell bekapcsolni. Ezért hiánypótlók a pedagógusok digitális kompetenciafejlesztését célzó programok. 

Dorka is egyetért abban, az eszközhasználat mellett elengedhetetlen fejleszteni a kritikai gondolkodást, hiszen nincs egyszerű dolga a ma emberének, ha megfontoltan szeretne informálódni, gondolkodni, döntést hozni. Egyik kiemelkedően fontos feladata a 21. század tanárának, hogy segítsen eligazodni a végtelen mennyiségű információ között, mely a diákok rendelkezésére áll.

A kritikai gondolkodás ugyanakkor nem tanítható, csak tanulható. Elsajátítása gyakorlatban történhet, erre általában a frontális oktatási keretek között azonban nincs mód és idő.

Forrás: portfolio.hu