Kecelen a Városi Sportcsarnokban rendezték meg óriási érdeklődés mellett
2020. március 7-én a VI. Vikker Dániel Emlékversenyt a Bács-Team szervezésében.

-Hirdetés-

Ahogyan a főszervezőtől Vancsik Nándortól az egyesület vezetőjétől megtudtuk, a rendezvény elnevezése emlékezés a csapat nagy reményekkel bíztató csapattagjára, a 2014. március 15-én, 24 éves korában motorbalesetben elhunyt kiváló sportolóra, Vikker Dánielre.

A mostani gála különlegességét az adta, hogy a Bács-Team első generációjához tartozó nagyon komoly versenyző, Imre Zsolt befejezi profi pályafutását. A mostani mérkőzése volt az utolsó a kemény, sikeres, legtöbb alkalommal győzelmet arató csapattagnak.

A szervezők egész estét betöltő programról gondoskodtak, ahol lehetőségük volt bemutatkozni a legifjabbaknak és, ahol a profi versenyzők is megmutathatták tudásukat, megemelve a közönség adrenalin-szintjét.

A megnyitón tisztelet jeléül felállva fogadták a jelenlévők a néhány perces emlékfilmet, melyet a szervezők Dani emlékére állítottak össze és vetítettek le.

Ezt követően Petes Gábor előadásában élőben volt hallhattó a 2020-as Bács-Team zene, melyet a Déli Side formáció kifejezetten a VI. Vikker Dániel Emlékverseny alkalmából írt.

A vendégeket és a sportolókat Pálinkás Szilvia köszöntötte, az est speaker házigazdája pedig Perutek János volt.
A kemény ellenfelek az ország több településéről érkeztek, Bács-Kiskun megye legjobb harcosai léptek a szorítóba ezen az estén. Bajáról, Lajosmizséről, Kecskemétről, Bácsalmásról, Kiskunfélegyházáról. Még távolabbról, Pécsről, Szekszárdról, Szegedről, Budapestről, Debrecenből, sőt külföldről is jöttek, így Szerbiából, Hollandiából.

A fight-card összeállítása a szervezés végére rendkívül erősre sikeredett, mely garantálta a szakmai színvonal sikerét. A mérkőzések után a versenyzőknek a díjakat, emléklapokat a rendezvény fő támogatói, helyi vállalkozók adták át.

Az utolsó erőpróba a főmérkőzés Imre Zsolt búcsúmérkőzése volt. Méltó ellenféllel versenyzett, a két éve veretlen Kálucz Martinnal kemény küzdelemben. A hazai közönség egy emberként szurkolt Zsoltnak, ám a ringben ugyan ezúttal nem ő győzedelmeskedett, azonban nyertes abban, hogy sok-sok eredményes mérkőzésen képviselhette csapatát, egyben Kecelt, amellyel a város jó hírét gyarapította. Példát állítva a fiatalabbak elé kitartásban, küzdeni akarásban, szorgalomban, megtartva a csapat jelmondatát: „Amíg nem adod fel, nem tudnak legyőzni”.

A gála végén meghívott fellépő volt az Irigy Hónaljmirigy együttes, mely egy 45 perces koncerttel zárta a rendkívül színvonalas, sokakat megmozgató rendezvényt.

A mérkőzések adatait és eredményeit ITT olvashatjuk.

-Varga Eszter-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (201 db kép)
MEGOSZTÁS