A barátságtalan időjárás ellenére szép számú hallgatóság gyűlt össze március 13-án, pénteken délután a Városi Könyvtár és Művelődési Ház mellett, ahol a szabadtéri színpadon a Filharmónia Rézfúvós Együttes adott koncertet.

Gyalogné Klajkó Esztert, a keceli önkormányzat rendezvényszervezőjét kértem meg, mondjon pár mondatot a különleges rendezvényről.

Hogyan került városunkba ez a vidékiek számára nem mindennapinak számító esemény?

-Hirdetés-

A TérZene program szervezői kerestek minket, mi pedig az általános iskolával történő egyeztetés után örömmel fogadtuk a – számunkra ingyenes – programot.

Honnan ered az ötlet, hogy a vidéki települések lakói is lehetőséget kaptak ilyen kulturális rendezvényen való részvételre?

A TérZene Programot az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkársága indította a zene világnapján. 2019. október 1-jén Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár kezdeményezte azzal a céllal, hogy valamennyi 5000 fő feletti településen csendüljön fel a klasszikus zene a parkokban, zenei pavilonokban és köztereken, elérve a társadalom minél szélesebb rétegeit. 2020-ban folytatódik a program, ennek keretében került Kecelre is.

Egyszeri alkalom vagy máskor is ellátogatnak városunkba?

A koncertek június végéig heti rendszerességgel hallhatók lesznek.

Tervezett TérZene időpontok:

március 20., 27.
április 3., 10., 17., 24.
május 1., 8., 15., 22., 29.
június 5., 12., 19., 26.

Mi a célja a rendezvénysorozatnak?

A cél, hogy minél többen, minél több korosztályból érdeklődjenek a klasszikus zenekultúra iránt, és ne csak a nagyvárosokban élők jussanak komolyzenei élményhez. Ahogyan köszöntő beszédében Forrai Ákos alpolgármester elmondta, Kecelen saját erőből komolyzenei koncerteket nem nagyon tudunk, tudnánk megvalósítani, ezért is üdvözöljük örömmel a programot.

Kik voltak az első keceli koncert szereplői?

A Filharmónia Rézfúvós Együttest láttuk vendégül, melynek tagjai a dél-dunántúli régió professzionális muzsikusai. Repertoárjuk széleskörű és sokoldalú, melyben reneszánsz-, barokk-, klasszikus-, romantikus-, 20. századi művek és átiratok szerepelnek. Rendszeresen mutatják be saját feldolgozásaikat, jazz, filmzene, népzene és könnyűzenei darabokat is játszanak. Fellépéseik élményteli pillanatokat kínálnak a klasszikus zene iránt érdeklődőknek és a kikapcsolódásra vágyó nagyközönségnek is.

A környékbeli települések is belekerültek a programba?

A zenészek Kalocsáról érkeztek, ott 14 órakor kerül sor koncertre péntekenként. A szomszédos településeken úgy tudom, nem indult el a program. Városunk szeretettel várja a keceli lakosok mellett a más településekről érkezőket is, valamennyi meghirdetett alkalommal.

Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (19 db kép)
MEGOSZTÁS