A megyei III. osztályú labdarúgó bajnokság 15. fordulójában a Kaskantyúi FSE csapata az Akasztó FC II. gárdáját fogadta március 14-én hazai környezetben. A találkozó 5 gólt, nagy küzdelmet és akasztói sikert hozott.

Kaskantyúi FSE-Akasztó FC 2-3 (1-2)

A Kaskantyúi FSE csapata
-Hirdetés-

Kaskantyúi FSE: Gszelmann (Bódi) – Biloscsuk (Tóth J.), Varga J., Antal (Lovas), Varga Sz., Farkas (Lovas T.), Győrfy, Losonczi, Molnár, Pop, Jóvér.
Edző: Virág Tibor

Az Akasztó FC II. csapata

Akasztó FC II.: Gombár – Gubán, Tóth Z. (Fekete), Kothencz, Szabó M. (Szabó Sz.), Tóth S. (Bódi), Lázár Zs., Lázár K., Podmaniczki, Fésűs, Suhajda.
Edző: Tóth János

A mérkőzés zártkapus volt a koronavírus miatt hozott intézkedések következtében. A találkozót a hazaiak kezdték jobban és már a 3. percben vezetést szereztek. Ekkor mintegy 35 méterről lőtt kapura Biloscsuk Zoltán és a labda a kapujából kint álló Gombár Roland felett esett a hálóba (1-0). A kaskantyúiak 2-3 gólos előnyre is szert tehettek volna, de a nagy lehetőségeiket kihagyták. A 8. percben egy akasztói kapuralövés Suhajda Gergely révén két emberen is megpattanva vánszorgott a hazai kapuba igen szerencsés körülmények között (1-1). A 30. percben Lázár Zsolthoz egy rossz hazai felszabadítás után került a labda, amelyből gólt szerzett (1-2). A második félidőben a lelkesen játszó kaskantyúiak a 61. percben egy szép támadás végén „lenullázták” az akasztói csapatot, amely végén Antal Róbert lőtte a labdát közelről a kapuba (2-2). Úgy tűnt, hogy döntetlennel zárul a találkozó, amikor a 88. percben egy szabadrúgást követően az előreívelt labda Pop Nicolae fején megpattanva került a hazai kapuba (2-3). A lelkesen, szervezetten játszó kaskantyúak a pályán eltüntették a két csapat közti különbséget, ami a tabella állása alapján volt. Az akasztóak a mérkőzés végén nyújtott teljesítményüknek köszönhetően egy szerencsés góllal nyertek.

Virág Tibor

Virág Tibor – Kaskantyúi FSE edzője:
-A találkozót jól kezdtük, hiszen helyzetek sokaságát dolgoztuk ki az első félidőben. A vezetést is sikerült megszereznünk és miután fordított az Akasztó 2-1-re, akkor sem adtuk fel. A fiúk jó hozzáállását mutatja, hogy innen is fel tudtunk jönni 2-2-re. Amennyiben a kapusunk nem sérül le, akkor úgy gondolom, hogy az utolsó percekben nem kaptunk volna újabb találatot. A mérkőzés képe alapján rászolgáltunk volna az egy pontra, de sajnos ma a szerencse elpártolt tőlünk.A koronavírussal kapcsolatos dolgok sajnos bennünket is sújtanak, mivel három meghatározó játékosunk rendőr, illetve katona és szolgálatban voltak. A jóval erősebb játékosállománnyal rendelkező Akasztóval szemben szerintem jól teljesítettünk és a pályán nem látszott, hogy mi az utolsó helyen vagyunk.

Tóth János

Tóth János – Akasztó FC II. edzője:
-A mérkőzés nem úgy indult a számunkra, ahogy szerettük volna. Az első félidőben az ellenfelünk szerzett vezetést és nagyon sok hibával játszottunk. A rossz játékunk a szünet után is folytatódott, azonban az utolsó 20 percben már teljesen átvettük a mérkőzés irányítását és nagy fölényben voltunk. A találkozó utolsó harmadában nyújtott teljesítményünknek köszönhetően tudtunk nyerni. A fiúknak a későbbiekben fejben jobban össze kell szedniük magukat, mert ez a mai teljesítmény kevés lesz a komolyabb eredmények eléréséhez a bajnokságban. Gratulálok a kaskantyúiaknak, akik jól helytálltak a mérkőzésen és nagyon megnehezítették a dolgunkat.

Filus Tibor

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (59 db kép)
MEGOSZTÁS