Most, amikor hajlamosak vagyunk csak a rossz híreket meghallgatni, csak a ránk szakadt bajjal foglalkozni, kerülni egymást, ajtóinkat bezárni, jó arra gondolni, hogy a felhők fölött süt a nap, szépséges virágok nyílnak, amelyek mind a tavaszt hirdetik. Városunk parkjaiban, terein ügyes kezek még az ősszel és idén tavasszal ránézésre is több ezer virágtövet, hagymát, palántát ültettek el, gondoztak nap mint nap.

-Hirdetés-

Megkértem Balláné Szűcs Adélt, a Városgazdálkodási Csoport Kertészet Részleg vezetőjét, meséljen, nekünk, kiknek, minek köszönhetjük, hogy Kecelen parkjaink, tereink gondozottak, virágosak?

A Városgazdálkodási Csoport egy Kecel Város Önkormányzata által működtetett egység. Alaptevékenységünk a városüzemeltetés, zöldterület-kezelés és fenntartás, az önkormányzat által fenntartott ingatlanok, utak, járdák, műtárgyak karbantartása, rendezvények előkészítése, lebonyolítása, csapadékvíz elvezető csatornák kezelése, valamint a közmunkaprogram irányítása.

-Hány munkatársad van, kik a segítőid?

Az állandó dolgozók létszáma 17 fő. Ennek a megoszlása az aktuális munkáktól függ, de általában a kertészeti részlegen 8 fő dolgozik. A napi munkákat Radva Zoltánnal egyeztetem a Városgazdálkodási csoport vezetőjével, majd ennek megfelelően döntjük el, hogy egy-egy feladathoz mennyi ember szükséges. A közmunka programban 10-20 fő vesz részt, akik szintén segítik munkánkat.

-Mekkora terület, amelyet gondozni kell?

A gondozandó zöldterület 27 hektár. Ebben benne vannak a parkok, útszéli árkok, virágágyások. Ezen kívül a külterületi kerékpárutak, dűlőutak karbantartása is a mi feladatunk.

Kecel központja minden tavasszal virágba borul.

-Hogyan, mikor kerültél a kertészeti részleghez?

Az önkormányzat Műszaki és Kertészeti Csoportjába 2004-ben jöttem. A megüresedett kertészeti részleg vezetésére jelentkeztem. Egy év próbaidőre vettek fel, majd állandósítottak. 2006-ban Kertészeti kft.-t hozott létre az akkori önkormányzati vezetőség melynek ügyvezetője lettem. Ugyanúgy a város karbantartása, zöldterület-kezelése volt a feladatunk, de mindemellett plusz munkákat, szolgáltatásokat is vállaltunk. Az önkormányzat 2015-ben visszaszervezett minket, mint Városgazdálkodási csoport, melynek következtében munkánkat sokkal hatékonyabban tudjuk végezni.

-Honnan ered nálad a virágok, általában a növények szeretete?

Így hozta az élet, persze mindig is jobban érdekelt a természet, a növények, a mezőgazdasági munka.

-Hol szerezted a szeretet mellé a tudást?

A kiskőrösi Petőfi Sándor Kertészeti Szakközépiskolába jártam, ahol technikusi képesítést szereztem, majd Kecskeméten a Kertészeti Főiskolai Karon kertészmérnöki diplomát.

-Előre tervet készítesz, hogy hova, mit fogtok ültetni?

Igen, ezt előre kell nagyjából megterveznem, hiszen ez alapján rendelem meg a palántákat, vetjük a magokat.

Munka az üvegházban.

-Most 2020-ban hány tő virágpalánta díszíti Kecelt?

Tavaly ősszel 19.000 tő kétnyári virágot ültettünk ki a város virágágyásaiba, többek között: árvácskát, kéknefelejcset, százszorszépet. Valamint 1500 tulipán hagymát duggatunk el.

-Saját nevelésű vagy vásárolt növényeket ültettek ki?

A telephelyünkön lévő 120 négyzetméteres üvegházban neveljük a város ágyásaiba kerülő virágokat. Az érzékenyebb, különlegesebb növényeket pici palántaként, nagy tételben megrendelem, amit mi nevelünk fel, de van sok virág, amit mi vetünk el és mi nevelgetjük.

-Van kedvenc virágod?

Nekem minden virág a kedvencem, de talán az árvácska az, ami még csalódást nem okozott. Kevésbé igényes, sokáig virágzik és a legváltozatosabb színekben pompázik.

-Van-e valamilyen kitüntetésed, amellyel elismerték a munkádat, csapatod munkáját?

Amióta a kertészetben dolgozom a Flora virágkiállítás aktív virágkötőiként is részt veszünk a csapatommal, amiért minden évben díjaznak minket.
Néhány éve a Virágos Magyarországért pályázaton is sikerült eredményt elérnünk.
Tavaly kitüntettek a Kecel Város Fejlődéséért díjjal, ami óriási megtiszteltetés volt számomra.

Adél 2019-ben “Kecel Város Fejlődéséért” díjat vehetett át munkája elismeréseként.

-Érzed-e, hogy a lakosság értékeli a tevékenységeteket?

Őszintén? Nem. A negatív kritikát sokkal hamarabb megkapom, mint a dicsérő szavakat. Itt a lakosokra gondolok – tisztelet a kivételnek -, akik csak azt nézik, miben van hiba és azonnal felteszik a közösségi oldalakra. A sok munkát, amit nap mint nap végzünk, azt észre sem veszik. Sajnos nagyon sok károkozás is van a parkokban, játszótereken, amit nekünk kell kijavítani, helyrehozni a mi költségvetésünk terhére.

Mi az, ami előre viszi a munkátokat?

Ami előre visz az, amit megtanítottak a szüleim: az alázatos, lelkiismeretes munka iránti szeretet. És persze azért néha egy-egy jó szó, amivel megdicsérik munkánkat.

Mit csinálnál másképpen a városban ezen a téren?

Ha a költségvetés lehetővé tenné, akkor öntözőrendszereket építtetnék ki, a parkjainkat újraparkosítanám. A meglévő műemlékeket renováltatnám.

Újabb öntözőrendszerek telepítése is szerepel a tervek között.

-Van-e valami terv vagy elképzelés a következő időkre?

Nagyon sok tervem volt erre az évre, de ez a veszélyhelyzet mindent felülírt. Fák, cserjék ültetését, cseréjét terveztem, ligetben az ’56-os emlékmű körüli újraparkosítást, a szabadtéri színpad burkolásának befejezését, a központi buszmegálló és a temető ravatalozó festését, a ligetben még fanyeséseket. Reméljük, ősszel megoldhatjuk ezeket a feladatokat.

A jelenlegi helyzetben hogy tudjátok elvégezni a napi tennivalókat?

Most csak a nagyon fontos dolgokat végezzük el, egymásra nagyon vigyázva!

Sokak nevében köszönet azért, amit tettetek, tesztek, amelytől reményt kap az ember, mert, aki magot vet, palántát ültet, az bízik a jövőben. Azt kívánom, hogy minél előbb közvetlen közelről újra örülhessünk mindannyian munkátok eredményének, a virágos parkjainknak, tereinknek.

Varga Eszter
Fotók: Balláné Szűcs Adél, Varga Eszter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (26 db kép)
MEGOSZTÁS