A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetben sem áll le az M2 gyerekcsatorna Hetedhét kaland szerkesztősége, szombattól új sorozattal segítenek a családoknak, hogy a gyerekek a járvány idején is hasznosan, játszva tanulva töltsék az idejüket – közölte az MTVA sajtóosztálya.

A közleményben azt írták, a heti három alkalommal jelentkező sorozat célja, hogy a csatorna továbbra is kapcsolatban maradjon a nézőkkel, megteremtve számukra a komfortérzetet azzal, hogy az ismert, kedvelt képernyős arcaik szólítják meg őket saját történeteikkel és hasznos tanácsokkal, amelyek által továbbra is élmény lesz a tanulás.

-Hirdetés-

Az epizódokban többek között Koltai Bori, Pataky Szabi és Trömböczky Napsugár mutatja meg, milyen egy élménnyel teli napirend otthon, hogy kell palacsintát sütni, hogyan lehet védekezni a koronavírus ellen, a Varázsdoki pedig szemlélteti, miért fontos az alapos kézmosás. A műsorvezetőkkel vidám verseket is tanulhatnak a gyerekek, továbbá a testmozgás és a házi torna sem marad ki – ismertették.

Hozzátették: a gyerekcsatorna műsorvezetői, szerkesztői saját eszközeikkel, otthonukban gyártanak másfél perces tartalmakat hétköznapi témákról, mesélnek például arról, hogy mit csinálnak otthon, tudatosságra ösztönözve a gyerekeket a kialakult helyzetben.

A sorozat első része szombaton, este 7 órakor, a további epizódok vasárnaptól 19.20-tól láthatóak a csatornán – közölték.

A közlemény szerint Vass Éva, a csatorna igazgatója azt mondta, hogy a gyereknél az elszigeteltség, a megszokott közösségből kikerülés szomorúságot, szorongást okozhat, ezért fontos, hogy a csatorna kapcsolatban maradjon velük. A csatornaigazgató erre tökéletes lehetőségnek látja a digitális eszközöket, amelyekkel interaktív élményt nyújthatnak a gyereknek, és egyben erősíthetik a médiatudatosságot is.

portfolio.hu

MEGOSZTÁS
Írta: vira