A koronavírus-fertőzésnek számos tünete ismert már. A száraz köhögés, a magas láz, a fejfájás, a nehézlégzés mellett kimutatták már, hogy hasmenés, étvágytalanság, íz- és szagérzés ideiglenes elvesztése is jelezheti a betegség jelenlétét a szervezetben.

-Hirdetés-

Egy nemrégiben megjelent kínai tanulmány szerint pedig arra is rájöttek, hogy a már tüneteket nem mutató betegek a gyógyulás után is fertőzhetnek, és még akár nyolc napig is jelen van a koronavírus egyes betegekben.

A legújabb vizsgálatok szerint pedig egy újabb tünet is jelezheti, hogy a vírus bejutott a szervezetbe.

Szintén kínai kutatók számoltak be arról, hogy az esetek egyharmadában szemészeti problémát is okoz a koronavírus.

Minél súlyosabb tünetei vannak egy páciensnek, annál nagyobb az esélye annak, hogy a szem környékét is megtámadja a betegség.

JAMA Ophthalmology tudományos folyóirat által közölt kutatás szerint 38 vizsgált betegből 12-nél találkoztak szemészeti gonddal, legtöbbször kötőhártya-gyulladással.

A Jicsangi Központi Kórház és a Csungsani Szemészeti Központ kutatásából az is kiderült, hogy az ilyen betegeknél magasabb volt a fehérvérsejt- és neutrofilszám, mint a szemészeti tüneteket nem mutatóknál. A szakemberek megjegyzik, hogy eddig úgy vélték, a könnyben nincs jelen a vírus, ám most úgy tűnik, mégis megjelenhet és fertőzhet is. Ezt azonban még további vizsgálatokkal kell igazolni, mert még nem bizonyított, hogy a könnyeken keresztül fertőződtek meg a betegek szemei – írta a 24.hu.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay