A szervezők célja magasztos is dicséretes: a falu minden lakójának legyen maszkja! A használatáról lehet ugyan vitázni, de az biztos, hogy ahol több ember van együtt (boltban, beszélgetéskor, ügyintézéskor, bankban, stb.), egészségügyi szempontból bizony jól jön az a maszk! Ezt ismerték fel Bócsán, amikor a napokban mintegy tucatnyi ember elkezdte varrni ezeket a védőeszközöket. Húsvét előtt el is készült egy jelentős tétel.

-Hirdetés-

A maszkgyártás helye a Boróka Könyvtár volt, ahol Tóthné Szakolczai Tünde könyvtáros irányításával folyt a munka.

Tünde varrónőként is megállja a helyét — nem hiába akart szabás-varrás szakkört indítani, aminek éppen a vírus szabott gátat. A maszkok gyártásában a Bócsa Község Oktatásáért és Közművelődéséért alapítvány tagjai, segítői, támogatói vettek/ vesznek részt.

Mint Barcsikné Weinhardt Éva alpolgármester, a kuratórium tagja elmondta, az első lépés az anyagok és a gumiszalag beszerzése volt, melyhez az Alapítvány biztosította az anyagi hátteret. A kétrétegű maszkok gyártását meg kellett tanulni. Fontos követelmény, hogy mosható és fertőtleníthető legyen! El kellett sajátítani annak rutinját, hogy hogyan kell ezt kiszabni, vasalni, belefűzni a gumikat, és az első mosást elvégezni.

A 10-12 ember munkája mellett más szinten is megvalósult az összefogás, hiszen anyagok és pénzbeli adományok is érkeztek. A tervek szerint 1.500 maszk készül majd, és a cél az, hogy minden bócsainak jusson. Mintegy 500 már elkészült az ünnep előtt. Háztartásonként 2 db-ot dobnak be. Kezdetben a belterületen szórják ki, a külterületieknek a tanyagondnokok viszik ki, illetve lesz még egy belterületi átvevőhely is számukra.

A készítők ajánlják, hogy használat után mindig mossák ki, és magas hőfokon vasalják át, így biztosítva a fertőtlenítést! Húsvét után folytatják!

Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra!

Káposzta Lajos

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (17 db kép)
MEGOSZTÁS