Írta: vira

Új honlapon – a kitoboroz.talentuno.hu-n – gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket. A térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés

-Hirdetés-

– mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

Az adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában – tette hozzá.

Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most “masszív” leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket. Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.

A legtöbb nyitott pozíció Budapesten van, amelyet a nagyobb megyeszékhelyek követnek, mint Debrecen, Székesfehérvár, Győr és Szeged. Ugyanakkor vannak egészen kicsi vidéki települések is, ahol például egy pék- vagy asztalos üzem jelezte, hogy van szabad állás.

Forrás: mti

MEGOSZTÁS