Haskó Tamás, a kaskantyúi származású többszörös magyar bajnok birkózó, bátyjai nyomdokaiba lépve, általános iskolás korában ismerkedett meg a birkózással. Kezdeti sikerei után a kecskeméti KTE birkózó szakosztályában folytatta sportolói pályafutását.
Az egykori kiváló sportolóval, a magyar sport napja alkalmából beszélgettem.
Mikor kezdtél el birkózni? Kinek vagy minek a hatására?
Általános iskola alsó tagozatában kezdtem el birkózni Kiskőrösön, ahol Tóth Mátyás és Tóth Zoltán voltak a nevelőedzőim. Aztán 13 éves koromban felkerültem Kecskemétre. Ott már Balla József volt az oktatóm, aki később kapitánya is lett a szövetségnek (KTE). Az ő iránymutatásával, segítségével avanzsálódtam profi birkózóvá. Nagyon örültem annak, hogy ő volt az edzőm, hiszen egy igazi legenda volt. Azt hiszem, hogy a két bátyám hatására, kezdtem el birkózni, akik akkoriban már versenyekre is jártak. Mivel elég hiperaktív gyerek voltam, a birkózás, mint küzdősport, jó volt arra is, hogy lekössem az energiámat, hiszen ez egy olyan sportág, ami minden izomcsoportot megmozgat.
Hogyan emlékszel vissza sportolói múltadra? Mik voltak a legnagyobb mérföldkövek?
Mint említettem, általános iskolás koromban ismerkedtem meg a birkózás alapjaival, majd a középiskolás éveim többnyire csak az edzésről és az iskolai tanulmányaimról szóltak. Általában heti ötször edzettünk, míg nagyobb versenyek előtt, akár heti tíz alkalommal is. 14 éves koromtól kezdve gyakori volt, hogy akár három korcsoportban is indultam. Volt olyan év -azt hiszem 1998-ban-, amikor megnyertem az ifjúsági korcsoportos, majd a junior bajnokságot is, míg felnőtt kategóriában csak egy hellyel csúsztam le a dobogóról. Emlékszem, akkor a bátyámmal egy súlycsoportban indultam, de életkora lévén is, ő volt az esélyesebb. Akkoriban 52 hétből, 40-41 hétvégém telt versenyekkel, mert nem csak egyéniben, hanem csapatban is indultam.
Sokat köszönhetek a birkózásnak. A dobogó legfelső fokán állni leírhatatlanul jó érzés, ugyanakkor iszonyat sok munka és sajnos sok sérüléssel, valamint lemondással is jár.
Mik a birkózás „szépségei”/nehézségei?
Rengeteg lemondással jár. Iszonyat akaraterő, önfegyelem, és nagyon sok kitartás kell hozzá. Mindenki életében vannak olyan időszakok, amikor kevésbé sikeres, de nem szabad abbahagyni, mert előbb-utóbb beérik a gyakorlás gyümölcse. Az élsportban lazítani, a felkészülésben hosszabb-rövidebb időszakot kihagyni nem lehet, mert az rögtön meglátszik az eredményeken.
Milyen eredményeket értél el? Melyikre vagy a legbüszkébb?
Világversenyeken sajnos sosem sikerült részt vennem több okból kifolyólag is, azonban nemzetközi és országos versenyeken gyakran indultam. Többször voltam korcsoportos magyar bajnok, sőt a külföldi versenyeken is gyakran sikerült dobogó közeli, jó eredményeket elérnem. Miután abbahagytam a birkózást, judoban is kétszer lettem magyar bajnok.
Hogyan válik egy versenyző profi birkózóvá?
Ezt így konkrétan nehéz lenne meghatározni, mert minden birkózónak egyedi a stílusa. Én magamat például nem tartom se taktikás, se erős versenyzőnek. Ha egy dolgot ki kellene emelni, akkor azt mondanám, hogy a bennem munkálkodó ösztönök emeltek engem már többször is a dobogó legfelső fokára.
Volt példaképed?
Példaképe szerintem minden sportolónak van. Nekem személy szerint Alexander Karelin orosz versenyző, háromszoros olimpiai bajnok, aki mind a mai napig egy igazi sportember. Egyébként gyakran láttak el a testvéreim is tanácsokkal, akikre mindig is hallgattam, azonban nem ők voltak a példaképeim.
Mikor és miért hagytad abba a birkózást?
Középiskolás tanulmányaimmal egyre nehezebben tudtam összeegyeztetni az élsport és sajnos ezalatt az öt év alatt annyira sok sérülést szereztem, hogy egészségügyi állapotom sem tette már lehetővé a versenyeken való részvételt. Az elmúlt 20-25 évben sokat változott a birkózás szabályrendszere, sőt a judoé is, amit 6-8 év után szintén azért hagytam abba, mert ami az erősségem volt, azt kivették a szabályrendszerből.
Kutyifa Icu
