Írta: vira

Már az egészen kicsi gyerekek is ismerik a tűzoltókat, hiszen sok mesének, versnek kedvelt figurái ők. Aztán amikor beszélget az ember egy tűzoltóval, akkor kiderül, hogy milyen keveset is tudunk róluk, munkájukról. Travnik János keceli tűzoltóparancsnok, több mint 35 év szakmai tapasztalattal és tűzoltó felmenőkkel büszkélkedhet, akinek munkáját Kecelért díjjal és díszpolgári címmel is elismerték már.

-Hirdetés-

A tűzoltók napja alkalmából beszélgettünk.

Travnik János (Kecel) és id. Tóth Imre (Tabdi) egy verseny alkalmával

Mióta dolgozik tűzoltóként? Hogyan emlékszik vissza az elmúlt több mint három évtizedre?

Kapcsolatom a tűzoltósággal egészen 1953-ra nyúlik vissza, mivelhogy az édesapám is tűzoltó volt, gyakorlatilag vele/általa kerültem a tűzoltóságra. Az akkori parancsnok különböző versenyekre, bemutatókra egészen fiatal, óvodáskorú gyermeket is betanított, melyeken előszeretettel szerepeltem én is. Majd következett az általános és középiskola, végül pedig borásznak tanultam, sőt kezdetekben ezt a szakmát műveltem sokáig a Kecel Szőlőfürtnél, sőt dolgoztam vállalkozóként is. 1974-ben önkéntes tiszti tűzoltó tanfolyamot végeztem. 1979-ben a vezetőségi tagok közé választottak, majd 1985-ben kineveztek az egység parancsnokává. 1990-ben az újjáalakult tűzoltószövetség vezetőségi tagja lettem. 1994-ben tűzoltó parancsnoki tanfolyamot végeztem, plusz 7 kollégával, mellyel megerősítettem a keceli tűzoltóságot. Mint tűzoltóparancsnok, az önkéntes tűzoltó egyesületet támogatva és irányítva, az egyesület és az önkormányzat megalakította 1997-ben a köztestületet. Ezzel a keceli tűzoltóság sokat fejlődött, persze ehhez arra is szükség volt, hogy felfejlesszük a tűzoltóságot olyan szintre, hogy megérdemelje, hogy köztestület lehessen.

Amikor annak idején megszűnt a Honvédség, igyekeztem kihasználni a lehetőséget, hogy ne katonának menjenek a fiatalok, hanem álljanak be polgári szolgálatosnak és teljesítsenek szolgálatot a tűzoltóságnál. A technikai fejlődést nagyban segítette a külföldi, német partnerkapcsolat. Majd 2005-ben új tűzoltójárművet kaptunk az önkormányzat támogatásával, ami egy hatalmas fejlődés, előrelépés volt. Régi járműveink egy részét értékesítettem is ahhoz, hogy mi is hozzá tudjunk járulni a vásárláshoz. Azóta is ez a 15 éves gépjármű van szolgálatban, ami egy jól működő, középkategóriás gépjárműfecskendő. Jómagam és az egyesület megalakítottuk a Sólyomszem Biztonsági Bt.-t, ami szintén azt segítette, hogy az egyesület és a köztestület is jól működjön. A Sólyomszem Bt. sikeres pályázatából sikerült bővíteni a laktanyát is. Ez egy lényeges lépés volt. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy egy kulturált környezetet tudtam kialakítani az állomány részére. A képzésekre mindig nagy hangsúlyt fordítottam. Ez is nagyban hozzájárult a fejlődéshez. Jelenleg 14 fővel működik a köztestület. Minden önkormányzati tűzoltó egyesületi tag is. Mi azt vállaltuk, hogy 4 fővel, 8 percen belül vonulunk bármilyen esethez Kecel, Imrehegy, illetve Császártöltés településeken, hiszen ez a működési területünk. Leggyakrabban műszaki mentésekhez hívnak minket, habár az utóbbi időben egyre gyakoribbak a tűzesetek. Egy évben általában 60-80 esethez vonulunk. Mindig szolgálatkésznek kell lennünk. egyébként gyakran veszünk részt versenyeken, sőt 2 évvel ezelőtt mi is szerveztünk egy favágó versenyt. Ezzel is próbáljuk erősíteni és öregbíteni jó hírnevünket. Például hagyományt próbálok teremteni a téli tűzoltóversennyel is, sőt rendszeresen megünnepeljük a Flórián napot.

Travnik János parancsnok és Haszilló Ferenc polgármester a Szent Flórián szobornál Kecelen (2020)

Mit szeret leginkább a munkájában?

A segítőkészség az, ami egy tűzoltót leginkább motivál a munkájában. Az elesett emberhez illik lehajolni, segíteni rajta. Az önkéntes segítségnyújtás pedig még inkább büszkeséggel tölti el az embert. A tűzoltó szakma elég sokrétű. Jó műszaki és technikai érzékkel, valamint erős fizikummal kell rendelkeznie egy tűzoltónak.

Travnik János tű. parancsnok (Kecel) és Paksi Dénes tű. parancsnok (Kiskőrös) egy oktatás alkalmával 2019-ben 

Milyen nehézségekkel jár ez a munkakör?

A kötöttség, hogy mindig szolgálatkésznek kell lennünk. Talán ez a legnehezebb a munkánkban. Mentés során az a szabály, hogy első az emberélet, aztán következnek csak az értékek, a javak. Úgy kell mentenünk, hogy a lehető legkisebb kárt okozzuk, és ez néha bizony nagyon nehéz.

2018-ban is rendeztek tűzoltó versenyt Kecelen, ahol az érmeket Travnik János tű.parancsok adta át

Milyen tanácsokkal látna el egy leendő tűzoltót?

Ehhez a feladathoz, szakmához fel kell nőni, és ahogy a mondás is tartja: „Jó pap holtig tanul!” Ez hatványozottan igaz ránk is. Ez egy csapatmunka, ahol mindig előre meg van határozva, hogy kinek mi az adott feladata, attól is függően, hogy ki mit bír el mind fizikailag, mind pedig pszichésen. Mivel a technika folyamatosan fejlődik, szükség van a folyamatos képzésekre is. Tűzoltónak lenni egy igazán embert próbáló munkakör, ezért szükségszerű a vállalkozószellem is.

Tűzoltó bál 2019-ben

Kutyifa Icu
Fotók: VIRA.HU Archív 

MEGOSZTÁS