Írta: vira

Súlyos baleset történt a Bács-Kiskun megyei Kecel határában, az 54-es főúton.

-Hirdetés-
Ebben a cikkben a téma tartalma miatt nem tartjuk etikusnak fizetett hirdetések megjelenítését, ezért a hozzátartozók érzéseit tiszteletben tartva nem jelenítünk meg hirdetéseket.

Egy személyautó elgázolt gyalogost akit koponyasérüléssel és nyílt lábszártöréssel szállítottak a mentők a kiskunhalasi kórházba.

Az autó Kecel felől Császártöltés irányába tartott, amikor elütötte az úton vele párhuzamosan gyalogló férfit, majd a járművével a fák közé csapódott. Egy arra haladó autós megállt, amikor két embert látott az út mellett, majd hívta a 112-őt.

Mint kiderült, a sofőr a súlyos sérüléseket szenvedett férfit lehúzta az úttestről, de nem hívott segítséget. Papírok sem voltak nála és felmerült az ittasság gyanúja is, ezért a rendőrök vérvételre előállították. Információink szerint az autót a hatóság lefoglalta.

A helyszínelés ideje alatt félpályás útzár volt érvényben az 54-es főút érintett szakaszán. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.  

Juhász D. Géza

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (20 db kép)
MEGOSZTÁS