Írta: vira

Ugrásszerűen nőtt a munkahelyvédelmi bértámogatási programra jelentkezők száma az elmúlt két hétben – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.

Bodó Sándor elmondta, a program iránt továbbra is hatalmas az érdeklődés, eddig több mint 7200 vállalkozás adott be pályázatot, ennek eredményeképpen több mint 95 ezer embernek tudtak segíteni abban, hogy a munkahelye megmaradjon.

-Hirdetés-

Dolgozónként – a három hónapos támogatási időszak alatt – átlagosan 167 ezer forint támogatást tudnak biztosítani – közölte.

Az államtitkár elmondta, a legtöbb támogatási igény a feldolgozóiparból, a turizmus-vendéglátásból, a kereskedelmi ágazatból, a gépjárműjavításból, valamint a szállítás-raktározás ágazatból érkezett.

Területileg a legtöbb támogatási igény Fejér, Pest, Győr-Moson-Sopron, valamint Bács-Kiskun megyéből érkezett.

Bodó Sándor kiemelte: a munkahelyvédelmi bértámogatási program lehetőséget biztosít arra, hogy csökkentett munkaidőben tudják foglalkoztatni a munkavállalókat a munkaadók, és három hónapon keresztül állami támogatást vegyenek igénybe.

A csökkentett munkaidős foglalkoztatás minden vállalati méret esetében megoldás lehet – tette hozzá.

Bodó Sándor a támogatási igényt benyújtó legnagyobb cégekről szólva elmondta, hat olyan vállalkozás van, amely ezer dolgozó fölötti állománnyal vesz részt a programban. Emellett 13 olyan vállalkozás lát lehetőséget a program nyújtotta segítségben, ahol 500-1000 ember dolgozik.

Az államtitkár közölte, az elbírálást a kormányhivatalok folyamatosan végzik, 40 ezer munkavállaló esetében már megszületett a pozitív döntés. A támogatást a munkavállalók kapják közvetlen formában és azok a dolgozók, illetve munkaadók, akik vagy amelyek áprilisban beadták a kérelmüket, már megkapták ezt az összeget.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a kérelmeket továbbra is várják a munka.hu oldalon, ahol részletes tájékoztatást is elérhető.

mti.hu
A kép illusztráció. 

MEGOSZTÁS