A Csonka-torony Alapítványnak köszönhetően valamint a Hungarikum Bizottság és a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával Zsinórkiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők a soltszentimrei Református templom kertjében.

-Hirdetés-

Az ünnepélyes megnyitóra Ablakomból nyíló égbolt címmel május 30-án került sor. A megnyitón az alapítvány képviseletében köszöntőt mondott Schantlné Farkas Julianna. Az eseményt színesítette Sörösné Barna Csilla versmondása. A kiállítás két alkotó munkáját tárja elénk.

Magyar József Fülöpszálláson nőtt fel, gyermekként is nagyon szerette a környéket. Sokat járta a határt biciklivel és gyalogosan egyaránt. Most is gyakran teszi ezt, de már fényképezőgépével járja be újra és újra a tájat, csodálkozik rá a természet szépségeire. A látványt pedig megörökíti kamerájával önmaga és mások örömére. Lencsevégre kapja a különleges pillanatokat, fényeket, a naplementéket és napfelkeltéket. Fotózza a környék épített és természeti szépségeit. Felvételei megtalálhatók a televíziós időjárás-jelentések illusztrációi között is.

Az alkotó önálló fotókiállításával már bemutatkozott Soltszentimrén kívül Szabadszálláson, és Kecskeméten is.

Pálszabó Ferenc szintén gyermekkora óta rajong a természetért, amelynek védelme később fő hivatása is lett. Hazánk sok táján megfordult, lencsevégre kapva önmaga s családja számára egy-egy emlékezetes ködfoltot, épületet, tájat, vagy egy kapudíszt. Fotóival most lép először nagyobb nyilvánosság elé.

Aki szeretne rácsodálkozni törékeny s töredéknyi kis hazánk szépségeire, az június 21-ig megtekintheti a kiállítást.

-Berkecz Mónika-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (16 db kép)
MEGOSZTÁS