Avatar photo
Írta: Kis Edina

Egy szép napsütéses pénteki napon gyermeknappal egybekötve tartották meg Tabin az ovis ballagást. Kilenc órától gyülekeztek a gyerekek, az óvoda udvarán, majd az iskolába menő nagycsoportosok búcsúztatásával kezdődött a programsorozat. Először a kisebb gyerekek mondtak búcsú verset a ballagóknak, majd a nagyok köszöntötték a leendő nagycsoportosokat. Ezt követően a kis ballagók vették át ajándékukat: egy ballagó tarisznyát, melyben minden olyan hasznos tárgyat raktak az óvó nénik amivel megkezdhetik  az új tanévet az iskolában – ceruza, radír füzet, – és természetesen emlékként képet kaptak az óvodájukról és a csoporttársaik névsoráról, saját és társaik óvodai jeléről. Emellett a szülői munkaközösség gyönyörű csokrokkal kedveskedett minden ballagó gyermeknek…

A Ballagó Nagycsoportosok
-Hirdetés-

A vírushelyzetre való tekintettel zártkörűen, csak a gyerekeknek tartották meg ezt a kedves eseményt, pedig az éves óvodai tervezésben külön gyermeknapot, családi napot és ballagást is terveztek tartani. A jelenlegi helyzetben erre nem volt lehetőség, mégis szerették volna ha a gyerekek számára ez a tanév egy élmény dús nappal zárul. Tulajdonképpen így is kitettek magukért, hiszen sor versennyel, légvárral, arcfestéssel és jégkrémmel is készültek az ovisoknak.  A sorversenyben két csapatott alakítva, leleményes kis feladatokat kellett elvégezniük az apróságoknak, melyet nagyon élveztek, hatalmas csapatszellem volt mindenkiben, és győzni akarás.

Sorverseny közben

Kicsik s nagyok egyaránt részt vettek az eseményekben, de ami igazán izgatta a gyerekek fantáziáját azaz ugrálóvár, amit a vetélkedőket követően azonnal birtokba is vettek a gyerkőcök. Megrohamozták a légvárat, ami pillanatok alatt dugig lett gyermekkel.
A délelőtt folyamán sorban állás volt az arcfestéshez, amit ezúton is köszönnek az óvónők Filusné Dulai Vandának, aki minden kisgyerek kérését szíves örömest teljesítette. Ki tigris, ki tündér, kutyus, hercegnő vagy épp pillangó álarcot öltött magára.

Filusné Dulai Vanda arcfestés közben

Mindeközben Horváth Dalma óvó néni táncos aerobicot is tartott a mozogni vágyóknak  Ezek után átadták az óvónénik a szülői munkaközösség által vásárolt játékokat, amit rögtön ki is próbáltak: Tollas, nagy autók, munka gépek és homokozó készlet várta a gyerekeket. Egyetlenegy játékszer sem maradt gazda nélkül.

Ajándék átadás közben

Az óvoda vezető Halászné Márta óvó néni elmondása szerint a vírus ideje alatt csendesek voltak az óvoda falai, ügyeletet tartottak néhány gyermekkel, de három hete már majdnem teljes létszámmal üzemelnek, ami előre láthatólag egész nyáron így marad. Most viszont végre újra gyermekzsivaj töltötte meg az udvart. Az egész délelőttös játék végén minden  gyerek ajándék lufival és színes nyalókával tért haza. Az óvoda dolgozói nagyon köszönik az SZMK munkáját, hozzáállását és segítségét a szervezésben. Kőhegyi Ágnes a munkaközösség vezetője vásárolt be minden üdítőt pogácsát, ajándék jégkrémet és Sipicki Erika tervezte és kivitelezte az esemény plakátját.

A plakátot Sipiczki Erika tervezte

K.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (241 db kép)
MEGOSZTÁS