Avatar photo
Írta: Kis Edina

2020. június 20-án Juniálist rendeztek Tabdin, mely a gyermeknappal lett egybekötve. A rendezvény keretében főzőversenyt is meghirdettek, melyen 18 csapat indult el. Alapanyagként minden csapat kapott 5 kg marhahúst a tabdi önkormányzattól. A pörköltek délre hagyományosan vagy egy-két titkos fűszer hozzáadásával el is készültek.

A főzőverseny résztvevői
-Hirdetés-

Helyezések:

  1. Krizsán Sándor
  2. Lengyel László
  3. Horváth Gábor

Külön díjas: Fodor Zoltán

Minden részvevőt egy egy oklevéllel jutalmazták meg.

A verseny mellett lovaglást és lovas kocsizást is szerveztek, de a falu határait Off-road autókkal is körbejárhatták kicsik és nagyok.

11 órakor Jhony Bohóc látogatta meg a gyermekeket, aki már ismert volt a köreikben: már többször csalt mosolyt a csöppségek arcára. Most is remek előadásban volt részük: gitározás, éneklés s egy kis vízipisztolyozás. Ami a végén fordítva sült el, hiszen Jhonyt vették üldözőbe a gyerekek.

Jhony bohócot üldözőbe vették a gyerekek

13 órától a kézműveskedésé volt a főszerep: a résztvevők papírvirágot készíthettek Irmával, de agyagozhattak Emesével.

15 órakor sorjáték vette kezdetét: a legifjabbaktól a legidősebbekig egyaránt csatlakoztak a csapatokhoz. Horváth Gábor és Horváth-Hetényi Vivien voltak a felelősek a szabályok betartatásáért.

Kecskeméti Zoltán sorjáték közben

Az események mellett rendelkezésre állt az SZMK büfé is, ahol a szülők szolgálták ki a vendégeket.

Családias hangulatú sütögetéssel zárták a rendezvényt.

Szalonna sütés közben

K.E.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (241 db kép)
MEGOSZTÁS