Írta: vira

2020. július 22-én rendkívüli testületi ülést tartott a Kecel Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A 4 napirendi pont nem várt izgalmakat „rejtett”. Új intézményvezetőt választottak a Városi Könyvtár és Művelődési Ház élére, pert indítanak a fürdő tulajdonjogának visszaszerzése iránt, valamint pályázat benyújtásáról is döntöttek a képviselők. Összefoglaló.

A rendkívüli ülésen többek között döntés született arról, hogy a keceli önkormányzat pályázatot nyújt be az Emberi Erőforrások Minisztériumához, mely lehetőséget a Városi Könyvtár és Művelődési Ház kiállítótermének felújítására szeretnék fordítani. A helyiségben az átadás óta, 1999-tól csak kisebb karbantartási és állagmegóvási munkálatok valósultak meg. A teremről elmondható, hogy a kihasználtsága maximális, ezért a padlózat állapota már nagyon megromlott, a világítástechnika elavulttá vált, a kiállítási anyagok függesztésére felszerelt technika balesetveszélyes és korszerűtlen is.

-Hirdetés-

Ezért a pályázat pozitív elbírálásának esetén a beszerzésre kerülő kiállítási anyagok függesztésére alkalmas sínrendszer és tartozékai, a padlóburkolathoz szükséges alapanyagok, a fal festéséhez beltéri festék, a világítás korszerűsítésének alkatrészei kerülnek megvásárlásra, beépítésre. A megvásárolt alapanyagok és a munkadíjak összege közel 1,5 millió Ft.

A pályázatról elmondható, hogy a beruházásra akár 25-50 százalékos állami támogatás is elnyerhető. Ezért a beruházás összértékének az 50 százalékát, azaz 750 ezer forintot saját forrásként biztosította.

Tovább színesítette az amúgy sem egyhangú napirendi a Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás beszámolója is a 2019. évi működésről. A jelentést a testület elfogadta.

A képviselő-testületi ülést zárt napirendi pont követte, mely pontban a képviselők megszavazták a Városi Könyvtár és Művelődési Ház új vezetőjének személyét. Haszilló Ferenc Kecel Város polgármestere elmondta: a megadott határidőig 2 pályázat érkezett be.

A döntést nagyban segítette, hogy az önkormányzat felkért egy külsős, helyi viszonyoktól mentes szakértőt, aki értékelte a benyújtott pályázati anyagokat. Az újonnan kinevezett intézményvezetőnek Ferróné Mencsik Ritát választotta meg a testület. A megválasztásról, illetve a szakértői véleményről az alábbi cikkben írtunk:

A 4. napirendi pontban drasztikus lépésről döntött a testület: jogi útra tereli, és pert indít az önkormányzat a Keceli Fürdő tulajdonjogának visszaszerzésének igénye végett. Hogyan értékesítették a fürdőt? Milyen lehetőségei vannak az önkormányzatnak? Az alábbi cikkben minden kérdésre választ adunk:

KT

MEGOSZTÁS