Írta: vira

Az ország nyugati felében több megyében másodfokú riasztásokat adott ki felhőszakadás, illetve zivatar veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. Az érintett területeken a következő órákban heves zivatarok lehetnek.

-Hirdetés-

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzés szerint zivatarveszély miatt Baranya, Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Zala megyére, míg felhőszakadás veszélye miatt Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést.

Emellett elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarveszély miatt Budapesten, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Vas és Veszprém megyében, továbbá felhőszakadás veszélye miatt Budapesten, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyében.

Azt írták: a nap második felétől az Alpok fölött “lefűződő légörvény” alakítja az időjárást. Szombat éjfélig több hullámban nagy mennyiségű csapadék várható, területi eloszlása a szokásosnál jóval bizonytalanabb. Az egyik esélyes forgatókönyv szerint a Dunántúl délnyugati, déli felén lehet a legtöbb csapadék. A záporokból, zivatarokból, majd szombaton már inkább a kiadós esőből területi átlagban 30-60 milliméter becsülhető, de lokálisan 80-100 millimétert meghaladó csapadékösszeg is lehet. Másutt a legtöbb helyen 10 és 30 milliméter közötti csapadék becsülhető, de lokálisan, felhőszakadás esetén ennél jóval több (akár 50-70 milliméter) is hullhat. A legvalószínűbb forgatókönyv alapján a legkevesebb csapadékra az északkeleti (és esetleg az északnyugati) határvidéken van esély.

Emellett eleinte a nyugati és az északi megyékben alakulhat ki helyenként zivatar. A késő délutáni, esti óráktól nyugat, délnyugat felől egy zivataros zóna érkezése várható, hatására a Tiszántúlt leszámítva egyre többfelé számíthatunk zivatarra, délnyugaton heves kísérőjelenségekkel. Szombat reggelre a keleti megyék nagy részére is átterjed a zivatartevékenység. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás (lokálisan akár 50-70 milliméter fölötti mennyiségű csapadék), illetve viharos széllökés (60-80 kilométer/órás) és jégeső társulhat. Pénteken a délnyugaton kialakuló heves zivatarokhoz néhol akár 90 kilométer/órát elérő vagy azt meghaladó széllökés, illetve 2 centiméternél nagyobb méretű jég kapcsolódhat. Szombaton napközben, este a zivatarokat elsősorban felhőszakadás kísérheti, a viharos szél és jégeső nem lesz jellemző.

Az előrejelzés szerint pénteken a maximumhőmérséklet 22-31 Celsius-fok között valószínű. Késő estére 17-22 fok közé hűl le a levegő.

Szombatra az egész országra első- és másodfokú figyelmeztetéseket adtak ki zivatar, illetve felhőszakadás veszélye miatt.

Forrás:MTI 
Kiemelt kép: illusztráció 

MEGOSZTÁS