Írta: vira

A vírushelyzet alakulásától függően helyi szinten újra bevezethetik a digitális tanrendet.

-Hirdetés-

A tervek szerint az iskolákban folytatódik az oktatás szeptembertől, a kormány hagyományos tanévkezdésre készül – tájékoztatta Maruzsa Zoltán a köznevelésért felelős államtitkár az M1 Híradóját. 

Elmondta: nagyobb számú megbetegedés esetén helyi szinten újra bevezethetik a digitális tanrendet, de egyelőre országosan nem tervezik. Hozzátette ugyanakkor: a következő egy hónapban még változhat a járványügyi helyzet Magyarországon.

„Természetesen minden eshetőségre készülünk, felkészülünk. De ugyanakkor azt szeretném hangsúlyozni, hogy hagyományos tanévkezdésben gondolkozunk, jelenleg Magyarországon ennek minden feltétele adott, és természetesen, ahol és amikor szükséges, ott fogunk csak különböző lépéseket bevezetni” – tette hozzá.

Forrás: hirado.hu 

MEGOSZTÁS