Az előző szezonban a Kecel FC ifjúsági csapatát (U19) Béleczki Zoltán vezette edzőként. A klub vezetése úgy döntött, hogy a következő szezonra a fiatalokat Vágó Andor készítse fel edzőként, aki korábban az egyesület játékosa is volt.

A klubnál munkába álló Vágó Andor elmondta, hogy a kötődése a klubhoz adott volt, mivel úgy három évvel ezelőtt még a Kecel FC csapatában játszott.

-Hirdetés-

Már akkor felvetődött, hogy vállalja el az ifjúsági gárda irányítását, de munkahelyi elfoglaltságai ezt nem tették lehetővé. Az idén nyáron ismét megkereste a klub vezetése, hogy szeretnék, ha ő lenne a fiatalok edzője. A felkérést elfogadta, mert most már a munkahelye lehetővé teszi, hogy a fiatalokkal foglalkozzon.

Megemlítette, hogy korábban még nem dolgozott sehol edzőként, így ez a munka most számára nagy kihívást jelent. A szakmai terveiről úgy fogalmazott, hogy a támadó focit szereti, de a taktikát minden esetben majd a játékosállomány összetétele határozza meg és ahhoz kell igazítani.

A fiatalokkal a felkészülést július első felében már elkezdték heti két edzéssel.

Most van folyamatban a játékoskeret kialakítása, mert a tavalyi csapatból néhányan kiöregedtek és vannak olyanok is, akik abbahagyták az aktív játékot. Az biztos, hogy a serdülő gárdából majd jönnek fel játékosok az ifikhez és lesznek olyan labdarúgók, akik mindkét csapatban szerepelnek.

A tervek szerint az ifjúsági mérkőzések külön bajnoki rendszerben zajlanak majd és nem lesznek már utánpótlás mérkőzések a felnőtt találkozók előtt.

Az elképzelésről az a véleménye, hogy amennyiben a csapat játékoskeretét nézi, akkor nekik ez jó lehet, hiszen így a felnőtt keretből majd többen visszajátszhatnak náluk rendszeresen. A hátránya és a negatívuma viszont az lesz, hogy a fiatalokat nem láthatják a szurkolók, az ifisták nem érezhetik testközelből a felnőtt csapat légkörét, amikor készülnek a találkozóra. A fiatalok fejlődése tekintetében talán a régi rendszer jobb volt. A célokról elmondta, hogy komoly eredmények elérésében nem reménykedhetnek, mert kevés játékossal tudnak nekivágni a bajnokságnak. A tisztes helytállás reményében lépnek majd pályára minden alkalommal, mely során szeretné, ha erős csapategység alakulna ki és adhatnának játékosokat a felnőtt gárdának.

Filus Tibor

MEGOSZTÁS