Különleges területi szerkezettel bír a Kiskunsági Nemzeti Park. Hol itt, hol ott bukkan el egy-egy tábla az út mentén, utalva a mellettünk elsuhanó táj védettségére, kiemelt értékeire.
Vagy éppen semmi jele, még csak odavezető tábla sincs. Lehet, sokkal többen látogatnák a Kecel és Császártöltés között meghúzódó Vörös mocsár túraútvonalat, vagy a kiskőrösi Szücsi erdőt, ha jobban meghirdetné a nemzeti park igazgatósága. Vagy ők tudják jobban, miért nem hirdetik meg – gondolva azokra, akik nem túrázni jönnének ide?
Szóval: ha megindulunk Bócsáról az 54-es úton, több tábla is jelzi, hogy a dűlőúton már a Kiskunsági Nemzeti Park területére lépünk/hajtunk. Természetesen ezek még nem a szigorúan védett részek, hiszen sok helyen legeltetés vagy tanyás gazdálkodás folyik. Aztán a Bugaci erdőnél már szigorodik a behajtás — sok helyen már le nem szabad térni a dűlőútról, aztán pedig következik a sorompó, amely szigorúan zárt területet jelent.
Na de hol szabad túrázni?
Az biztos, hogy sokan nem tudják, milyen természeti csodák vannak lakóhelyünktől csupán néhány kilométerre! Irány az internet: https://www.knp.hu/hu/.
A vezetett túrák a bugaci területen zajlanak, és a honlapján hirdeti meg őket a parkigazgatóság. Emellett Bócsán a Vincze Lovarda mögött, Zöldhalomban is vezet egy 3 km hosszú, több tájékoztató tablót tartalmazó tanösvény, mely kiváló gyalogtúra útvonal. Kezdete és végpontja a Lovarda mellett található.
És ha már nekiindulunk, előtte készüljünk fel ara, amit látni fogunk!
1975-ös megalakulásakor éppen ez, a Bugac és Bócsa külterületén lévő, háborítatlan puszta, erdő és buckások adták a nemzeti park egyik törzsterületét. Ezekhez csatlakoztak később a tájvédelmi körzetek, természetvédelmi területek. Jellemző kép errefelé a borókás-nyáras erdőtársulás, buckások és a rétek. Na meg a tehenek. Ők a védett táj része!
Kíváncsiak voltunk néhány dologra, ezért útra keltünk. A kísérő a bócsai természetvédelmi őrkerület vezetője, Lucza Márk volt. Mentünk a terepjáróval, amerre az út vezetett. És nekünk megnyíltak a sorompók — meg is értettem, miért védik ezeket a buckásokat és különleges növénytársulásokat ennyire.
Hogy merre jártunk?
Bócsa Abonyi Fogadótól kiindulva Bugac, Bugacpusztaháza, Orgovány, Páhi és Kaskantyú erdőit, rétjeit néztük meg — közben pedig hallgattuk Márk kifogyhatatlan történeteit.
Ki hitte volna, hogy a Nemzeti Park is vadászterület?
Igen, a magaslesek és a vadetetők egyértelműen jelzik — mosolyog Márk. Viszont itt nem vadásztársaság kezeli a dolgot, hanem maga a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság a vadászatra jogosult. Különleges rendeltetésű vadászterület, amelyen nem a vadgazdálkodás a fő cél, hanem a természetvédelmi kezelés. Vadetetést is csak rendkívül hideg tél esetén végzünk. Gímszarvas, őz és vaddisznó honos itt, illetve jó tíz éve az aranysakál is megjelent. Jelenléte megosztja a természetvédők és a vadászok társadalmát.
Megállunk egy információs táblánál, ahol Márk bemutatja a térszinteket:
Jobbról kezdve: ez egy zárt homokpuszta gyep, melyen jobb tavaszi időszakban víz is áll és (szürke)marhalegelőnek kiváló! Itt kaszálás is történik: éppen ezzel mentjük meg azokat az értékes növényeket, melyeket a gyom túlnőne, elnyomna.
Majd jön egy zártabb erdős rész. Ezek a homoki borókás-nyárosok árvalányhajjal, szürkenyárral, borókával, különböző cserjékkel.
Továbbhaladva felfelé (mármint a tengerszinten) következnek a nyílt buckások, viszonylag gyérebb növényzettel. Zöld gyík és lappantyú — egy jeles madárfaj — a jellemző állatvilág. A legelterjedtebb növény a báránypirosító, mely kék virágú, de gyökerében vörös nedv kering. A juhászok ezt annak idején bárányok megjelölésére használták, innen a neve.
A természetvédelmi őr feladata a terület rendszeres bejárása, a munkálatok felügyelete, adatgyűjtés a védett növények és állatok előfordulásáról, mozgásáról, a területkezelések, gazdálkodás irányítása, valamint adott esetben a védelem megszervezése — néha az emberektől is. A legnagyobb problémát a besurranó motorosok és kvadosok jelentik. Nem értik, hogy ha lejárják egy rét vagy bucka felszínét, azzal eltörik a zárt ősgyepet és más növények nyernek teret. Ezek az invazív fajok, mint például a selyemkóró.
Ugyanakkor a fák között invazív fajnak számít az akác és a bálványfa, melyet irtanak, ahogy csak tudnak. És igen: az erdőtűz ellen sincs védekezés. Az pedig, hogy egy borókás újraéledjen, nem az emberi közreműködés szükséges, hanem a madaraké. Ennek az az oka, hogy nem sarjad, hanem magról szaporodik. A magot pedig a fenyőrigó hozza ide: felcsippenti, a gyomorsavval felpuhítja, a széklettel pedig itt kiüríti: ez a boróka megjelenésének nehézsége.
Ilyen és hasonló érdekességeket tudhatunk meg egy-egy gyalogtúra során, és nem is kell messzire menni ezért az élményért!
További info: http://knp.nemzetipark.gov.hu/
Káposzta Lajos
Fotógaléria:
