Ünnepélyes keretek között átadták szerdán az új kerékpárutat Császártöltésen. A rendezvényen köszöntőt mondott Takácsné Stalter Judit, a település polgármestere, Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke, valamint Bányai Gábor országgyűlési képviselő.

A község önkormányzata sikeresen pályázott a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül, a kétirányú kerékpárút, valamint a csapadékvíz elvezető csatorna kiépítésére.

-Hirdetés-

A projekt megvalósítására 176 millió forintot nyert el a település. Az új, 2,3 méter szélességű kerékpárút az 54. számú főút mentén a település központjából, a Kossuth Lajos utcától a Bajtárs utca érintésével, egészen a temetőig épült meg. A megvalósítás során egyes részeken – a meglehetősen szűk hely miatt – a nyílt csapadékárkok lefedésével lehetett biztosítani a kellő szélességet. A helyközi autóbuszforgalmat is kiszolgáló, egyébként is nagy forgalmat bonyolító főút miatt – a kerékpárosok biztonsága érdelében – a közúttal párhuzamosan futó Bajtárs utcát jelölték ki a kerékpáros forgalom számára.

Az építkezés során eltávolított fákat pótolták és a zöldfelület is megújult.

Takácsné Stalter Judit köszöntőjében hangsúlyozta, öröm, amikor egy pályázati sikerről lehet beszámolni, de még nagyobb érték, amikor egy közösség összefogása is társul e mellé. A polgármester megköszönte a kerékpárút projekt támogatóinak a közös munkát. Mint elmondta, a bicikliút Kecel irányába való továbbépítéséhez a tervek már elkészültek, így bizakodva várja a folytatást.

Rideg László emlékeztetett, a most záruló uniós támogatási ciklusban nincs olyan település a megyében, ahol ne zajlott volna beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretein belül kiírt pályázatokon keresztül. A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke kifejtette, az előttünk álló hétéves uniós ciklusban is arra törekednek majd, hogy a források elosztása továbbra is arányos legyen a pályázó települések között.

Bányai Gábor országgyűlési képviselő örömét fejezte ki, hogy folyamatosan fejlődik Császártöltés, és bízik abban, hogy fejlesztések üteme nem fog lassulni és további sikeres pályázatok megvalósulásának örülhetnek majd az itt élők. Kijelentette, még ebben az évben, a Magyar Falu Program keretében a térségben több település is további fejlesztési forrásokhoz jut majd. Emellett egyéb kormányzati támogatású beruházások is megvalósulhatnak, illetve már zajlik az új uniós támogatások előkészítése is, ahol további jelentős fejlesztésre szánt forrásokat érhetnek majd el a települések.

A szalagátvágást követően Takácsné Stalter Judit, Rideg László és Bányai Gábor közösen tekertek végig az új kerékpárúton.

Juhász D. Géza

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (9 db kép)