Beszédes címek: Holnaptól minden rendben, Én a vesztesekkel vagyok. Máris kíváncsi az ember, holnaptól tényleg minden rendben lesz? Mi az, ami miatt az ember vesztesnek érzi magát? Talán választ kapott a kérdésekre, aki szeptember 4-én ellátogatott a keceli Városi Könyvtár és Művelődési Ház rendezvényére, ahol Tallér Edina Író, drámaíróval találkozhatott a közönség.

-Hirdetés-

Haszilló Ferenc, városunk polgármestere mutatta be az író-olvasó találkozó vendégét.

Tallér Edina 1971-ben született Kiskunhalason. magyar író, rendező, dramaturg és újságíró. A Miskolci Egyetemen színháztudományt tanult, diplomát azonban nem szerzett. A MÚOSZ kulturális újságírójaként végzett, ezután a szegedi Délvilág napilap gyakornok újságírójaként dolgozott. 1996-ban a Halasi Hét című hetilap alapítója lett. 1996-1998. között a Csabai Kábeltelevízió főszerkesztője volt, valamint a Duna TV észak-magyarországi tudósítójaként tevékenykedett. 2007 óta folyamatos rendszerességgel publikál az Élet és Irodalom, a Kalligram, a Holmi és a Bárka folyóiratokban. 2010-ben A húsevő címmel jelent meg első önálló regénye. A Hajtűkanyar, az Irodalmi Sátor Egyesület és a Másik Produkció színházi-művészeti társulatnak alapítója, a Stúdió 13 nevű színházi alkotóközösségnek pedig író-dramaturgja volt. 2010-óta tagja a József Attila Körnek, 2011-óta pedig a Szépírók Társaságának. Tallér Edina jelenleg férjével és két gyermekével Budapesten él és az Újpesti Közéleti Televízió illetve Újpesti Napló főszerkesztőjeként tevékenykedik.

Regényei közül említhetjük: A húsevő, Lehetek én is, Most akkor járunk?, Holnaptól minden rendben, A negyvenkettedik széken ülő nő, Drámái: Egy perccel tovább, Érinthetetlenek, Átjáró magamhoz, Mese sétához, Kaliforniai álom, Csak tenyérnyi vér. 

Délelőtt iskolás gyerekek voltak a hallgatóság. Interaktív foglalkozás keretében rendhagyó irodalom órát tartottak. Az ifjúsági regényekről beszélgettek, milyen az írás szerkezete, milyen tulajdonságokkal rendelkezhet a főhős, mitől lehet különleges egy karakter. A gyerekek saját elképzeléseiket mondhatták el. Részleteket hallhattak az írónő ifjúsági regényéből.

Délután a felnőttek kaphattak betekintést Tallér Edina munkásságába.  Beszélgetőtársa itt is fia, Gerner Koppány, a Reménytelen Konvoj Színtársulat alapító tagja volt.

Beszélgetésükből megtudhattuk, hogy Edina mindig örül a meghívásnak, ha szülővárosa környékéről keresik meg, hiszen ifjabbkori élmények kötik Kecelhez is.

Újságíróként dolgozott, de olyat szeretett volna csinálni, amiben örömét leli. Úgy érezte, az írás az. Először a felnőttekhez szóltak művei. Nem a ma divatos karakterekkel, hanem inkább a mindannyiunkat érintő mai gondokról, problémákról írt. Az ifjúsági regény írását kihívásnak tekintette, mert más érdekli a fiatalokat, mint a felnőtteket. Most élünk, a mai kor technikáját úgy kell elfogadnunk, hogy segítő legyen a munkánkban.

Minden évben kitűz maga elé egy mondatot, mint például amit a találkozó plakátján olvashatunk. Ezek a mondatok elsőre talán lehangolónak tűnnek, de inkább erőt, lendületet adnak az írónőnek. Ez évi mondata: „Megyek, amerre hagynak” Mindenhez aktív hozzáállás kell, meg kell dolgozni mindenért. Drámái közül több megjelent már színpadi változatban is. Férje Gerner Csaba színész és rendező. Kettőjük munkakapcsolatát olyannak tekinti, mint egy vállalkozást, ami mindkettőjüknek fontos. Tervei között, rendhagyó irodalomórák szerepelnek, Nagy László és Szécsi Margit kapcsolatáról szeretne írni.

Befejezésül  egy részletet olvasott fel az írónő az egyik regényéből. Közönség kérdése kapcsán pedig az író és a rendező, vagyis az alapot adó dráma és a színházi előadás egymáshoz való viszonya került szóba.

-E-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (24 db kép)
MEGOSZTÁS