„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy felejthetetlen páros. Csodálatos filmjeikkel örökre beírták magukat a szívünkbe, akárcsak a a képsorok mögött felcsendülő fantasztikus dallamok. Ezeket a felejthetetlen pillanatokat idézi meg a Bud Spencer és Terence Hill emlékzenekar fantasztikus koncert-showja.”
A zenekar egy olyan különleges formáció, amely kizárólag a Bud Spencer – Terence Hill filmek zenéit játssza. Arculatuk sem hétköznapi. Minden tag, egy-egy híres filmbeli karakter nevét és pontos öltözékét viseli. Charlie O’Brian – énekes, Suzanna nővér – basszusgitáros, Steinberg ügynök – dobos, Charlie Firpo – gitáros teremtett fergeteges hangulatot augusztus 29-én Kecelen.
A Szüreti Nap estéjén fellépő zenekar vezetőjének tettük fel kérdéseinket.
Honnan származik az ötlet, hogyan állt össze ez a zenekar?
Úgy 10-12 évig foglalkoztam olyan dolgokkal, amik Bud Spencerhez és Terence Hill-hez kötődnek, kiadtam itthon 21 filmjüket dvd-n, és adtam ki róluk 3 könyvet is. Az egyiket én magam szerkesztettem, és annyira benne voltam ebben a témában, hogy zeneileg is szerettem volna feldolgozni.
Akkor úgy 8-10 hónapig keresgettem a zenészeket, akikkel ezt meg lehetne csinálni. Első számú szempont volt, hogy szeressék a filmeket, mert ugye jó zenészeket lehet találni, de olyat már kevesebbet, aki szereti a filmeket. Tehát, amikor casting-oltunk, akkor az egyik kérdés az volt, hogy „Mi a három kedvenc filmed?” – és ha hebegett-habogott, akkor viszontlátás…
Zenéléssel egyébként már régóta foglalkozom. A Bud Spencer-rajongók szerintem imádják a filmzenéket, a filmekben elhangzó betétdalokat. Van a világon rajtunk kívül is egy-két ilyen jellegű zenekar, csak azok nekem nem tetszenek, így gondoltam, én megcsinálom a magam verzióját. Akkor kitaláltam a díszleteket. Most itt, Kecelen csak a jelmezek voltak, és a vetítés.
Van nálatok egy női tag is, ő is nagy rajongója ezeknek a filmeknek?
Kettő van egyébként igen, ők is nagyon szeretik a zenéket és a filmeket is. Ők egyébként fiatalabbak, ez nem ugyanaz a korosztály. Azért nekem mást jelentettek ezek a filmek, hiszen mi ezen nőttünk fel, de például van egy nyolc és fél éves kisfiam, aki ugyanúgy imádja, mint én. Ha most azt mondanád, hogy miattam, nem. Semmit nem tudok ráerőltetni, ha ő nem akarja, így ezeket a filmeket se tudnám, de a Szuperzsarut ötmilliószor láttam már vele, vagy a Bűnvadászokat, és a Kincs, ami nincs-et.
Mondhatjuk, hogy rétegzene, amit játszotok. Mik a visszajelzések számotokra, milyen helyeken léptek fel, hova hívnak el titeket?
Ezeket a számokat senki nem játszotta sose, direkt a filmekhez íródtak, stúdióban összerakott dalok. Nem úgy születtek, hogy élőben már játszották őket, és aztán feltették, hanem ezeket ott a stúdióban összerakták, ezért tulajdonképpen ki kell találni, hogy élőben hogyan szólaltatod meg. Vannak olyan dolgok, amiket egyszerűen lehetetlen. Annyi szólam van a dalban, hogy ahány zenész van a színpadon, nincs annyi keze, még ha a lábával játszana, akkor se. Amikor 3 évvel ezelőtt az első koncert volt, már rögtön rengetegen elkezdtek hívni bennünket. A Facebookon és több helyen már megtalálhatóak vagyunk, és nagyon vegyes, hogy hova hívnak bennünket. Ezek általában a kecelihez hasonló bulik, vagy művelődési központok által szervezett, önkormányzati vagy gasztronómiai jellegű rendezvények, borfesztiválok, ilyesmik. Nagyon kevés klubkoncertet adunk, talán egy évben kettőt, hármat. Ezen túl kitaláltam egy olyan műsort is, aminek az a neve, hogy Cinema Koncert Show, amelyet moziban csinálunk. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a 22 méteres a vetítővászonra megy a vetítés, mi pedig alatta zenélünk. Az egy „fullos” audiovizuális élmény. A videók úgy vannak összerakva, hogy egy pici történetet mesélnek el. Egy videoklip, csak van egy kis sztori benne. Ez a műsor szerintem a legjobb, legoptimálisabb előadása, mert egyébként hiába vannak ezek a jelmezek rajtunk, bohóckodhatunk akárhogy, ez a két ember – tehát Bud Spencer és Terence Hill – vonzza oda az embereket. Ezt mi nagyon jól tudjuk, és éppen ezért nem használjuk a saját nevünket, hanem ezekből a filmbeli karakterekből vannak a neveink is. Szóval itt a kultuszról szól a dolog, és aki szereti ezeket a filmeket, és eljön, könnyebben meg is tudja jegyezni a figurákat. Egyébként a Suzanna nővért pl. imádják.
Ti egyébként főállású zenészek vagytok mindannyian? Ez az egy produkció van, vagy a hétköznapokban is ezzel foglalkoztok? Esetleg van még emellett más is?
Igen, abszolút csak a zenével foglalkozunk. Vannak tanárok a zenekarban, akik zenetanárok, pl. a Suzanna nővér is zenesuliban tanít. Egyszerre növendék is volt, most végzett basszusgitáros szakon, de közben zongorát is tanított ott. Tehát mindenki gyakorlatilag.
Hogyan érintette a zenekart a vírushelyzet?
Minket is ugyanolyan rosszul érintett az, hogy nem játszhatunk, mert egy zenekarnak nagyon fontos, hogy állandóan játsszon, mert ha nem játszik – ez olyan, mint a sport – hogyha abbahagyod, akkor nehéz újrakezdeni, göcsörtösen megy, szóval most augusztus 15-től kezdtünk el játszani, de már halljuk, hogy megint nem lehet majd, és ki tudja, mit hoz még a jövő. Ez nagyon kemény időszak számunkra.
Ti is elkezdtek valami alternatív foglalkozást végezni?
Nem tudok most a többiek nevében nyilatkozni. Én eddig is csináltam mást is, azért a többiek is próbálnak megélni valahogy. Mindenki máshogy éli ezt túl. Vannak zenekari próbatermeim, de oda se jönnek, ha nincs mire próbálni. Ez az egész zeneipart érintő dolog, nem csak a zenészeket érinti ez, hanem a technikusokat, a háttérembereket, mindenkit, tehát őrület, ami van. Az a bizonytalanság a legrosszabb, hogy nem tudjuk, mi lesz.
Mi a hosszútávú célotok a zenekarral és milyen terveitek vannak a jövőre vonatkozóan?
Egy ilyen zenekarnak megvannak a maga korlátai, ebben nem gondolkodhatsz úgy, hogy pl. meg fogsz tölteni egy Arénát. A legtöbb, ami elérhető ezzel a zenekarral, az, hogy országosan megismerjenek bennünket, és nagyon sok helyre hívjanak. Ez a maximum. Lemezekben sem tudunk igazán gondolkodni. Azokat a dalokat, amiket játszunk, meggyőződésem, hogy az eredeti formájában kell hallgatni. Tehát hiába is játszom én el akárhogy, az eredeti a legjobb. Nem vagyok egy feldolgozás párti ebben pláne nem, hiszen azok olyan zseniálisak, hogy meg sem kísérelném. Ettől függetlenül azért felvettünk pár dalt és időről időre előkerül a kérdés, azok részéről, akik szeretnek bennünket, s járkálnak koncertjeinkre. Lehet, hogy egyszer csinálunk egy lemezt. Videoklipet szoktunk forgatni, és azokhoz kellettek a stúdiófelvételek. Alapvetően ez a legfontosabb, hogy országosan megismerjenek bennünket. Úgy gondolom, hogy a három év alatt töredéke helyre mentünk el annak, mint ahova mehetnénk. Szeretnék itt reklámozni egy filmet, ha lehet. Egy barátom készítette, tehát egy magyar ember készített először Bud Spencerről portréfilmet. Király Levente a rendező, én készítettem a moziplakátot a filmnek meg a dvd borítóját, meg egyéb ilyen artwork dolgokat. A film Bud Spencer olyan oldalát mutatja meg, amit nem látunk, amit általában nem ismerhetünk meg a mozifilmekből, hiszen karaktert alakít, amit kitaláltak a forgatókönyvírók, a rendezők, stb. de ez a film egy portréfilm, és bemutatja milyen sokoldalúan tehetséges volt. Feltaláló is volt. Azt tudjuk, hogy volt egy sportolói karrierje a filmes karrier előtt. Tehát ő már majdnem 40 éves volt, amikor elkezdett filmezni, akkorra ő már akkor két olimpián is részt vett. Az egész ország számára egy ünnepelt sportoló volt Olaszországban, de a magyarok is ismerték. Aki szereti Bud Spencert, annak látnia kell, mert olyan sok mindent elárul, hogy még számomra is, – aki már három könyvet adott ki vele kapcsolatban – volt olyan információ, amit nem tudtam róla. A film címe: Piedone nyomában.
Riporter: Cs.E.
Fotó és szerkesztés: -E-
