Ahogy a keceli tradíció már régóta megköveteli, október harmadik vasárnapján ismét a jubiláns házasokért tartották a szentmisét a keceli Szentháromság-templomban.

-Hirdetés-

Idén húsz, szentségi házasságban élő pár jelentkezett előzetesen a plébánián, hogy az ünnepi liturgia keretében újra áldást nyerhessen a 70, 60, 55, 50, vagy 25 éves házassági kötelék.

A szentmise ünnepi hangulatát Illésné Márin Éva tanárnő énekkarosai alapozták meg, és Pap Józsefné hittanosai tették igazán bensőségessé az alkalomhoz illő versekkel. Az evangéliumot követően a házaspárok középre felsorakozva, kézen fogva újították meg a házasságkötéskor egymásnak tett ígéreteiket, hálát adtak az együtt eltöltött évekért, majd személyes papi áldásban részesültek Fekete Szabolcs atya által.

Az egyházközség ajándékaként egy-egy fehér rózsát, gyertyát és a keceli templomokat ábrázoló emlékplakettet kaptak a jubilánsok.

Az ünneplő párok a felajánlást követően a meggyújtott gyertyák meghitt fénye mellett újították meg a házasságkötéskor kapott nászáldásukat és fogadták a jubiláns házasok áldását.

Ez alkalommal a Miatyánkot is az ünneplőkért imádkozta a hívő közösség, valamint a kántor is az egykori esküvői énekek repertoárjából választott régi mennyegzőket idéző egyházi alkotásokat.

A kivonuláskor a legidősebb – 70 éve szentségi házasságban élő – párral karöltve vonult ki a templomból Fekete Szabolcs plébános, akiket az ünneplő közösség követett.

-e-

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (25 db kép)
MEGOSZTÁS