Május elején, Szt. Flórián napja alkalmából különleges eseményre készültek a keceli tűzoltók. Az önkéntes tűzoltó egyesület fennállásának 150. évfordulóját szándékoztak megünnepelni, de a vírushelyzet miatt erre csak nyár végén, illetve most, októberben kerülhetett sor. Augusztus 29-én a Szüreti nap–light keretében megnyílt a Városi Múzeumban „A közösség szolgálatában” elnevezésű, a keceli tűzoltók életét, 150 éves történetét bemutató kiállítás, valamint megjelent a 150 éves a Keceli Önkéntes Tűzoltó Egyesület c. kiadvány. Október 18-án az ünnepi események folytatódtak: 9 órakor szentmisével kezdődött a nap, majd a sportcsarnokba vonultak a résztvevők, ahol ünnepi állománygyűlést tartottak.

-Hirdetés-

Köszöntőt mondott Haszilló Ferenc polgármester és Travnik János tűzoltóparancsnok. Beszéddel tisztelte meg a jelenlévőket Soltész Tamás nyugalmazott tűzoltó ezredes, Dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője és Dobson Tibor dandártábornok.

Köszöntőt mondott Haszilló Ferenc polgármester

Az ünnepség alkalmából ajándékok, kitüntetések átadására került sor.

Travnik János tűzoltóparancsnok ajándékot adott át:

Dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes,
Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok,
Balog László, az Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének elnöke,
Haszilló Ferenc, Kecel város polgármestere,
Pintér Csaba úr,
Soltész Tamás nyugállományú tűzoltó ezredes,
Kristóf András, a Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke,
Tóth Imre, a kiskunhalasi Katasztrófavédelmi Kirendeltség tűzoltósági felügyelője,
Paksi Dénes tűzoltó alezredes, a kiskőrösi hivatásos tűzoltóság parancsnoka,
Bethlen Zsolt tűzoltó alezredes, a kalocsai hivatásos tűzoltóság parancsnoka,
Wicker Balázs tűzoltó alezredes, a császártöltési önkéntes tűzoltóság parancsnoka,
Varnyú Barnabás, a soltvadkerti önkormányzati tűzoltóság parancsnoka,
Podobni István, a kiskőrösi önkéntes tűzoltóság parancsnoka,
Németh József, az akasztói önkéntes tűzoltóság parancsnoka,
Haszilló László, a keceli önkéntes tűzoltóság vezetőségi tagja,
Sárvári Máté, a keceli önkéntes tűzoltóság tagja részére.

Haszilló Ferenc polgármester tárgyjutalmat adott át:

Maszlik Károlynak, a keceli önkéntes tűzoltóság tagjának.

Balog László, az Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének elnöke kitüntetéseket adott át:

Kiss Csabának, a keceli önkéntes tűzoltóság tagjának – az ÖTOSZ érdemkereszt polgári tagozat, bronz fokozatát.

ifj. Csonka Miklósnak, a keceli önkéntes tűzoltóság tagjának – az ÖTOSZ érdemkereszt tűzoltó tagozat, ezüst fokozatát.

Travnik Jánosnak, a keceli önkéntes tűzoltóság parancsnokának – az ÖTOSZ kiskereszt tűzoltó tagozat arany fokozatát.

Dobson Tibor dandártábornok részéről elismerésben részesült Travnik János parancsnok, valamint a 150 éves Keceli Önkéntes Tűzoltó Egyesület.

Ezt követően Dobson Tibor dandártábornok és Dr. Farkasinszki Lóránt szalagot helyeztek a keceli tűzoltóság csapatzászlójára.

Az ünnepi műsorban verssel közreműködött Kiss Nóra és Maszlik Nóra, az általános iskola tanulói, fergeteges néptánc produkcióval a Halas Táncegyüttes táncosai és zenészei, valamint változatos dallamokkal a Szt. Flórián Rézfúvós Kvintett. 

Az ünnepség végén felvonuláshoz sorakoztak: huszárok, kocsi fecskendő, csapatzászló, tűzoltók, civilek, zenekar, fecskendők vonultak a tűzoltóság épületéhez, ahol a Szt. Flórián szobor megszentelésével folytatódtak az ünnepi események. A szobor történetét és alkotója, Falusi (Filus) Mihály szobrászművész életét – Varga Józsefné írása alapján – Gyalogné Klajkó Eszter rendezvényszervező ismertette. A szobrot főtisztelendő Fekete Szabolcs plébános atya részesítette áldásban, majd a Katasztrófavédelem Központi Zenekara játszott. A hivatalos program végeztével ebédre és jóhangulatú beszélgetésre várták vendégeiket a keceli tűzoltók.

A Városi Múzumban jelenleg is látogatható „A közösség szolgálatában” elnevezésű kiállítás, és megvásárolható a „150 éves a Keceli Önkéntes Tűzoltó Egyesület” c. könyv, melyek a keceli tűzoltók életébe nyújtanak bepillantást. 

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (188 db kép)
MEGOSZTÁS