A keddi új koronavírus-fertőzésekről szóló adat egy informatikai hiba miatt alacsonyabb volt, mint amit valójában a magyar hatóságok regisztráltak, ezért a kimaradt számot a holnapi adathoz adják majd hozzá – mondta Müller Cecília az operatív törzs tájékoztatóján. 

Az elhunytak száma nagyon magas volt: 38 fő volt a pozitív eset, a pandémia előrehaladásával az elhunytak száma is emelkedik. 

Valamennyi adat emelkedő tendenciát mutat

-Hirdetés-

Az egész világon nagyfokú emelkedésnek vagyunk tanúi. A WHO adott ki közleményt arról, hogy nehéz időszak jön, rendkívül fontos az intézkedéseket betartani. 

A vírus utat tör az idősebbek felé

Reményeik szerint az iskolák nyitva maradhatnak, de Müller Cecília arról is beszélt: 
Eltolódott a korosztályok érintettsége, a 40-49 és a 65 év felettiek aránya is magasabb már, az új fertőzöttek átlagéletkora 44,4 év volt az elmúlt héten, de elmondható, hogy összességében a közép és idősebb korosztály is jobban érintett a járvánnyal.

Reményeik szerint az iskolák nyitva maradhatnak. A 14 aluli gyermekre továbbra sem annyira veszélyes a vírus – tette hozzá. Elmondta, hogy az őszi szünetben fertőtlenítik az iskolákat, ahol nagyobb számban voltak megbetegedések, ott katonák is segédkeznek a munkában.

Kiszállításra került minden praxisba az influenza-védőoltás

Első körben a krónikus betegek és 6 év felettiek számára fontos az oltást beadni. Az oltások beadása előzetes jelentkezéssel történik. Nem kell vényre felírni senkinek, mert idén térítésmentesen bocsátja rendelkezésre mindenkinek az influenzaoltást az állam. 

Ismeretlen csalók járnak fertőtlenítésre hivatkozva a házakban

Amennyiben ismeretlen személyek értesítés nélkül fertőtlenítésre hivatkozva jelentkeznek valakinek a házánál, jelezzék ezt a helyi önkormányzatnak, a hatóságoknak. 

A tornateremben folytatni kell a sportot a gyerekeknek

A sport rendkívül fontos, ez is erősíti az immunrendszert, a nevelőintézetekben folytatódnak a testnevelés órák, a torlódás, zsúfoltság az öltözőben fordulhat el, szervezetten kell ezeket lebonyolítani. A tornatermek kellően nagyok, de a szellőztetésről gondoskodni kell. 

Még nem volt olyan orvos, akit átvezényeltek, és nem dolgozna tovább

A járvány miatt ki kell lépni a komfortzónából, az orvosok a betegek meggyógyítására esküdtek fel, ezt tartjuk szem előtt. Ez rendkívüli teljesítést igényel, ott kell helyt állni, ahol éppen szolgálunk. Ez egy rendkívüli időszak, és azon túl, amit naponta teljesítenek az egészségügyi dolgozók, még nehezíti a feladatukat. Jelenleg 909 főt vezényeltek át. 

Antigén gyorstesztek: új diagnosztikai lehetőség nyílt meg előttünk

A PCR tesztek a vírus örökítőanyagát vizsgálják, az antigén alapú gyorstesztek lényege, hogy a vírus alkotóelemét, egy fehérjedarabkáját mutatják ki. Az összehasonlító vizsgálatok jó egyezőséget mutatnak a PCR-rel.

Az antigén teszt a mentőkben elsősorban arra jó, hogy a várakozási időt lecsökkentse: a PCR teszt eredménye előtt már előbb megfelelő helyre kerülnek a betegek.
Az ágyak gyorsabban felszabadulnak, és gyorsabban kerülnek ellátásra a koronavírus-betegek. 

Forrás: portfolio.hu

MEGOSZTÁS