„Itthon, Csengődön”: Ezzel a címmel indult helytörténeti klub indult Csengődön október utolsó péntekén. Földi István és párja, Hegyi Zsuzsanna, a népszerű közösségi oldal Csengődi Képtár nevű csoportjának létrehozói és kezelői szenvedélyesen kutatják a település múltját: gyűjtik, rendszerezik, dokumentálják és archiválják a gazdag anyagot. Ebből adtak ízelítőt első alkalommal, amelyen szép számmal jelentek meg érdeklődők minden korosztályból.

-Hirdetés-

Mint azt a rendezvény elején István leszögezte: nagy elődök példája nyomán dolgoznak, nekik is köszönettel tartozva a sok értékes feljegyzésért, fotóért. Vetített képekkel színesített előadásukban Zsuzsi és István a település történetéből villantottak fel sok érdekességet. A bronzkortól idézték fel múltat, amelyből egyebek mellett a betelepült családok származási helye, története is kibontakozott a hallgatóság előtt. Régi épületek: kastélyok, majorságok, építészeti különlegességek, határkövek, régi mesterek, mesterségek képei sorjáztak a kivetítőn.

A résztvevők örömmel ismerték fel őseiket a fotókon: családokban őrzött történetek, régi anekdoták éledtek újjá. Mikor szólalt meg először a templom harangja? Hány diák ült az első tanító osztályában? Mit írt 1880-ban a Pesti Hírlap a Csonka-toronyról? Sorozás, hadifoglyok, peronoszpóra, spanyolnátha… Pillanatképek a 20. század elejéről. Megannyi kérdés, válasz, egyéni és közös emlék merült föl az este folyamán.

A beszélgetéssel fűszerezett előadás után nem volt kérdés, lesz-e folytatás. A következő alkalom november 20-án, pénteken lesz, és a község történetének fonalát 1918-tól vehetik fel újra azok, akiknek az itthon azt is jelenti: Csengődön.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (13 db kép)
MEGOSZTÁS