“Most már egyre nehezebben bírjuk, azt kell, hogy mondjam, sajnos egyre több bajtársunk szintén beleesik a betegségbe, többen várnak már a tesztre, magára a tesztre várnak ők maguk is egyébként. És ez azt eredményezi, hogy fogy a létszám, és ehhez képest a betegségek száma viszont emelkedik” – mondta Kusper Zsolt, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének elnöke.

A mentősöknek már napi több ezer tesztet kell elvégezniük, ami lehetetlen feladat elé állítja őket, képtelenek ezt időben megoldani.
 
Nem is ez az egyetlen probléma, hanem, hogy a tesztelés nagy részét még mindig a mentősök végzik, miközben elsődleges feladatuk a mentés – tehát a tesztelést emellett kell elvégezniük.
 

A dolgozók 12-24 órás műszakokban dolgoznak, egyes helyeken belefér a 12 órás műszakba a tesztelés is, máshol a mentősök a 12 órás műszak letelte után szabadidejükben, önként vállalva tesztelnek.

 
-Hirdetés-

Kusper Zsolt elmondta, hogy van olyan állomás, mondta, ahol majdnem mindenki elkapta a fertőzést. Nem véletlenül vonják be az ötöd-hatodéves orvostanhallgatókat a tesztelésbe. Viszont az elnök eleve problémásnak tartja, hogy a mentőszolgálat feladata a tesztelés, szerencsésebbnek tartaná a tesztelési pontok létrehozását.

www.portfolio.hu

MEGOSZTÁS