Több országgal is tárgyal Magyarország a koronavírus elleni vakcina bevizsgálásáról, majd engedélyeztetéséről.

-Hirdetés-

Csütörtökön két vakcina érkezéséről is beszámolt a kormány. Az egyik vakcinaminta egy kínai gyártótól érkezhet Magyarországra bevizsgálásra – ezt a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára jelentette be. Oroszország pedig decemberben kis mennyiségben elkezdi a koronavírus elleni oltóanyaguk szállítását Magyarországra, hogy be tudják vizsgálni az oltóanyagot.

Szombaton Szijjártó Péter újabb hírekről számolt be.

A koronavírus elleni orosz oltóanyag engedélyezése hatalmas mérföldkőhöz érkezik a jövő héten, ami lehetővé teheti, hogy Magyarország decembertől kis mennyiségben, januártól pedig nagy mennyiségben vásároljon ebből a vakcinából – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton, a Facebookon közvetített felvételen.

Szijjártó a keleti irányú vakcinabeszerzésre vonatkozó tárgyalásairól beszámolva elmondta, az orosz féllel a licenc megvásárlásának lehetőségéről is tárgyalnak, hogy Magyarország helyben is elő tudja állítani az oltóanyagot.

Közölte továbbá, hogy Magyarország egy kínai állami vakcinagyártónál is regisztrálta vásárlási szándékát, valamint két magántulajdonú társasággal is kapcsolatban áll, aminek eredményeként Magyarország az elsők között juthat oltóanyaghoz Európában.

Egészségi állapotáról Szijjártó Péter elmondta, a megfertőződése miatt elrendelt karantén ötödik napján a Covid-19 betegség néhány tünete, így például a fejfájás és végtagfájdalom erősödött nála, míg a nátha tünetei és a köhögés csillapodott.

Forrás: portfolio.hu

MEGOSZTÁS