Mostantól visszaigényelhetik november 11. és december 10. közötti foglalásaikra a bevételkiesésük 80%-át a szálláshely-szolgáltatók. Az érintettek a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) felületén keresztül, elektronikus űrlap kitöltésével igényelhetik a támogatást, amelyet a Magyar Turisztikai Ügynökség még ebben az évben folyósít.

Kormány ismét azonnali lépéseket tett a turisztikai szektor megsegítésére, és néhány nappal a miniszterelnöki bejelentés után, már éjjel megjelentek a részletszabályok a támogatás igénybevételére vonatkozóan. 

-Hirdetés-

A kompenzációt minden, a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központban regisztrált szálláshely megkapja, amennyiben az NTAK-ba november 8-ig legalább egy foglalása érkezett a november 11. és december 10. közötti időszakra.
A visszaigényelhető összeg mértéke a rögzített foglalások nettó bevételének a 80%-a

A támogatás feltétele, hogy a munkavállalókat ne bocsássák el, és a dolgozók megkapják a fizetésüket erre az időszakra.

Kapcsolódó cikk
Öt százalékra csökkentett áfával segítik a vendéglátóhelyeket
Öt százalékra csökkentett áfával segítik a vendéglátóhelyeket
5 százalékra csökken a kiszállított ételek áfája az eddigi 27 százalékról, az éttermek zárva tartásának átmeneti időszakára – közölte Guller...

Az elektronikus űrlap kitöltése egyszerű, csak néhány kattintást igényel az NTAK felületén, az igénylésre 30 nap áll rendelkezésre, a folyósítás pedig legkésőbb december 31-ig megtörténik. A minél gyorsabb kifizetés érdekében javasolt december 20-ig az igényléseket beküldeni.

Valamennyiünk érdeke, hogy minél több szolgáltató folytathassa tevékenységét és a szálláshelyek a jövőben is versenyképes szereplői legyenek az újrainduló turizmusnak- mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgató-helyettese videó bejelentésében.
A mostani intézkedések nyomán több ezer turisztikai vállalkozás részesül több milliárd forint támogatásban, amely segíti a munkahelyek megőrzését, az ott dolgozó szakemberek pályán tartását. A Magyar Kormány turizmust érintő támogatása eddig összességében megközelíti a 700 milliárd forintot, meghaladja a 2 milliárd eurót, ami nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőnek számít.

Bővebb információ a támogatás igényléséről, felhasználásáról és az elszámolásról: info.ntak.hu

Forrás: mtu.gov.hu
Kiemelt kép: freepik.com

MEGOSZTÁS