Avatar photo
Írta: Kis Edina

Idén az önkormányzat a pandémiás helyzetre való tekintettel, mely miatt a Mikulás nem jelenhet meg a Főtéren, hogy a megszokott szánján fogadhassa a Falu gyermekeit, ezért péntek reggelre az ovisok és az iskolások kiscipőiben egy-egy darab mikulás csomag volt elhelyezve.

A kis cipők mellett elhelyezett ajándék csomagok
-Hirdetés-

A többi kisgyermek – aki még nem ovis vagy esetleg már nem ide jár – annak az otthonához vitték az önkormányzat dolgozói, a kapujukra aggatva díszes csomagjaikat.

Mindeközben az SZMK-s szülők is intézkedni kezdtek, hogy a gyerekek valahogyan had találkozzanak a Télapóval, hiszen minden évben várják ezt az egy napot. Nemcsak a sok édesség miatt, hanem, hogy láthassák a nagyszakállút és esetleg átadják a neki szánt rajzokat. Elintézték, hogy az amúgy is kis létszámú, de annál családiasabb oviba és iskolába bemehessen a Mikulás. Így, idén is boldog ünnepe lehetett a Tabdi gyermekeknek!

Reméljük, hogy jövőre a megszokott hagyományaink által tarthatjuk meg ezt a meghitt ünnepet: a falu központja ékesen feldíszítve, fényfüzérrel beborítva, teát és forralt bort kortyolgatva, amivel átmelegedhetnek az emberek. Karácsonyi dalok hangja száll az égbe és a falu apraja nagyja szépen lassan elszállingózik otthonukba.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (62 db kép)
MEGOSZTÁS