Ez az év nem a pihenésről szólt: szinte nem is volt szabadságon, hiszen folyamatos, személyes jelenlétet követelt meg a veszélyhelyzet, tájékoztatotta portálunkat Takácsné Stalter Judit, Császártöltés polgármestere. Lassan itt a karácsony, így joggal vetődik fel a kérdés: hogyan tölti a karácsonyt? 

-Hirdetés-

A családdal fogok karácsonyozni,  hogy ez szűk vagy tágabb családot jelent, ezt még nem tudjuk előre. De nagyon bízok benne, hogy csökken a megbetegedések száma és egy kicsit engedni fog a kormányzat. Igazából az a legfontosabb, hogy együtt legyünk. Az ajándékok nem is foglalnak el ebben nagy hangsúlyt, egy jó, kellemes ebéddel egybekötött együttlét az már nekünk mindennél többet fog érni.

A hagyományos ételek kiemelt szerepet kapnak az ünnepi asztalon. Minden évben a férjem szokta elkészíteni a halászlét, amit mindig az ő édesanyjánál, a nagyinál szoktuk elfogyasztani. De nem maradhat el idén sem a mézeskalácssütés, továbbá mákos guba is mindig készül, amit a lányom és én is nagyon szeretünk.

Bízom benne, hogy az ünnepek még nagyobb nyugalomban fognak telni, és mindenki a saját családjával együtt tudja tölteni. Áldott Ünnepeket és jó egészséget kívánok minden olvasónak!

(A kiemelt kép az előző évben készült.)

MEGOSZTÁS