Településünk történetéből mutatunk be fényképeket, ezzel is emlékezve az alapítókra és községünk lakóira, akik építették, fejlesztették, szépítették, gondozták szűkebb hazánkat.    

A falu egyik legismertebb épülete.  Az 1920-as években lakóháznak építtette Bakos Géza. Jelenleg a Községháza működik benne több, mint ötven éve.

-Hirdetés-

Az előző épülettel szemben volt a Bakos-féle fűszerkereskedés, mely azóta is boltként funkcionál. A fotó 1911-ben készült.

Csápek József kereskedelmi ügynök (a hivatalos bejegyzés szerint) vendéglője 1921-ben nyílt meg. A bal oldalon rádiókészüléket, a jobb oldalon telefont láthatunk.

Az 1920-as években az élelmiszerbolt Szövetkezeti Üzlet néven látta el a vásárlókat.

Látogatók Horváth Nándor mintagazdaságában. Pl. már az 1930-as években – korát megelőző – öntözőrendszert épített ki.

Az első községháza és a falu elöljárói 1907-ben. Az épületet azóta lebontották.

A vasútállomás dolgozói az 1920-as években. Az épületben távíró és posta is volt.  Az 1882-ben épített vasútvonal nagy mértékben segítette a falu kialakulását és fejlődését.

A katolikus hívek az Úr Napját minden évben körmenettel ünnepelték. A kép 1920 körül készült.

Szintén körmenet, 1957-ben.

Az épülő evangélikus templom 1957-ben.

Az elkészült templomot 1963-ban szentelték fel.

A katolikus templom építését 1900-ban kezdték el. A kalocsai érsek jelentős anyagi támogatása is hozzájárult, hogy 1901-ben felszentelték az épületet.

Utcarészlet. Balról a háttérben Orcsik Andrásnak, a falu első bírájának a házát láthatjuk.

A Szabadság utca télen. 1960-as évek. Balról Váradi István Gábor hentesüzlete. Hátul, az udvarban volt a vágóhíd.

Táncvizsga után készült fotó a „Rudi Kocsma” előtt 1941-ben. Középen Bús Rudolf tulajdonos és a tánctanár.

A Szüreti Napok alkalmából épített borsátor az 1930-as évek végén. Középen, a pult mögött Csillag Károly áll.

Szüreti felvonulás résztvevői. Ez a kép is a ’30-as évek végén készült.

 A hagyomány ápolása: szüreti felvonulás 1980 körül.

Járdaépítés kalákában. Itt a Bem utcát láthatjuk, de a faluban több járda is ilyen összefogással készült a ’70-es években.

A képen lévő bolt  (1950–es évek elején) az 1911-ben épült fűszerkereskedés helyén.

Kenyér – és zöldségbolt. 1970-es évek. Az épületben régebben mozi működött.

A művelődési házat 1966-ban adták át. Ott kapott helyet a könyvtár és a mozi. Gyakran voltak színházi előadások is.

Egészségház átadó ünnepsége 1979-ben.

A gyógyszertár a szolgálati lakással.

Gyülekező a gyógyszertár átadására 1984-ben.

A község központi terén, a Béke téren áll a II. világháborús emlékmű.

Emlékmű a művelődési ház előtt, melyet magánszemély állíttatott Dankó Pista, a nótaköltő iránti tiszteletből.

Szabadtéri rendezvény a Költészet Napja alkalmából 2012-ben.

Az összeállítást készítették: Hegyi Zsuzsanna, Földi István, Nemes Ibolya.

A fényképeket a Csengődi Képtár anyagából válogatták, melynek nagyobb részét és a vonatkozó információkat a helyi lakosoktól kapták.

MEGOSZTÁS