A megyei első osztályú bajnokság 15. fordulójában az Akasztó FC vendége a Kecel FC volt. A hazaiak nagyon szerették volna megtörni hosszú nyeretlenségi sorozatukat. A Kecel pedig újabb idegenbeli győzelmét szerette volna megszerezni.

A találkozót végül a vendégek tudták megnyerni, akik több mint 30 percet emberhátrányban játszottak.

-Hirdetés-

Akasztó FC – Kecel FC 1-2

A vendégek hálóőre Gerner Dániel több fontos védéssel segítette csapatát az idegenbeli győzelemhez

Az első játékrészben a Kecel akarata érvényesült, ugyanis a hazaiak nagy helyzetig nem jutottak el. Olyannyira, hogy a 4. percben már a hazai kapuban volt a labda. Patai Balázs jobboldali elfutása után, középre adta a labdát, melyet a középen üresen érkező Sibalin Dániel pöckölt be közelről a kapuba 0-1.

A gólt követően támadásban maradtak a keceliek. A 17. percben a vendégek télen igazolt játékosa, Haász Tamás szabadrúgása csattant a jobb kapufán. A kipattanót Torma Barnabás küldte kapura, ami pedig a jobb lécen csattant, majd újra Torma próbálkozott, lövése centikkel a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret. A 25. percben Haász már a kapuba talált egy szabadrúgás után, azonban les gyanánt Szűcs Gábor játékvezető érvénytelenítette a találatot. 5 perc múlva Sibalin ugrott ki a hazai védők között, azonban nagy ziccerben a kijövő Gombárba lőtt. A 40. percben egy baloldali beadás után Sibalin fejese a jobb kapufáról visszapattant rá és a támadó testéről végül a hazai hálóban kötött ki a labda 0-2. Így kétgólos vendégelőnnyel vonultak a felek pihenőre.

Csak úgy, mint a múlt héten most is fel kellett ráznia Szrenkó Istvánnak a csapatát. A hazaiak vezetőedzője a szünetben hármat is cserélt.

A Kecel 9-es számú játékos Sibalin Dániel készül szabadrúgáshoz. Akinek a két gólja végül győzelmet ért a Kecelnek

A második játékrész már inkább az Akasztóé volt. A 48. percben jött az első valamirevaló ziccere a hazaiaknak a mérkőzésen. Szabó Zsolt beadása után Juhász Tamás passzolt a középen érkező Kerekeshez, aki közelről fölé lőtte a labdát.

Az 55. percben szépítettek a hazaiak: Csoba Gábor jobboldali beadása után Juhász Tamás passzolt Szabó Zsolthoz, aki közelről megszerezte a hazaiak gólját 1-2. 5 perc múlva emberelőnybe kerültek az akasztóiak, ugyanis Haász Tamás megkapta második sárgalapját, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Újabb 5 perc elteltével remek indítást kapott Szabó Zsolt, aki egyedül mehetett Gerner kapusra. Gerner azonban jól jött ki és végül a kezében kötött ki a labda. 3 perc múlva újra Szabó vette célba Gerner Dániel kapuját, azonban a vendég portás most is a helyén volt és a jobbsarokba tartó lövést bravúrral tolta ki bedobásra.

Patai Balázs felfutásaiban is mindig volt veszély

A 75. percben Csoba Gábor jobboldali beadását követően újra Szabó Zsolt próbálkozott, azonban nagy ziccerben megint nem sikerült túljárnia a Kecel hálóőrén: a végállomás megint Gerner volt. 1 perc múlva a hazai Vincze Sándor szánta el magát lövésre, mely után a labda a bal kapufát érintve hagyta el a játékteret. A 88. percben Vincze Sándor jobb oldali szöglete után Juhász Tamás fejese a felső lécről jött vissza a mezőnybe, majd nagy kavarodás után a vendégvédők tisztázni tudtak. A 92. percben már mindent egy lapra feltéve támadtak a hazaiak, hogy legalább az 1 pontot otthon tartsák. Csoba Gábor futott el megint csak a jobb szélen, majd precízen továbbította a labdát a középen felfutó Juhász Tamáshoz, aki fejjel próbált gólt szerezni, de fejese után a labda nem a kapuba, hanem a kapu felett hagyta el a játékteret.

Torma mellett megy el Bányai Máté

A Kecel csapatának megvoltak az első félidőben a helyzetei ahhoz, hogy eldöntsék már akkor a találkozót. Ugyanez volt a második félidőben, csak az Akasztó részéről, akik helyzetek sokaságát dolgozták ki, de csak szépíteni tudtak. Így a Kecel emberhátrányban tudta végül behúzni a három pontot. Az Akasztó nyeretlenségi sorozata pedig már 6 meccsesre duzzadt.

Judák László technikai vezető – Akasztó FC:

Az első félidő egyértelműen a Kecelé volt. A második játékrészre kissé feljavult a csapat. Ma is az történt, ami már sok mérkőzésünkön. A helyzetekig eljutunk, azonban gólt egyszerűen nem tudunk lőni. Sajnos, amíg a helyzetek legalább 50 %-át nem tudjuk belőni, addig nem tudunk pontot szerezni. Mindig azt várjuk, hogy majd-majd jobb lesz. Azt vesszük észre, hogy elmennek a meccsek. Sajnos a helyzetkihasználásunk katasztrofális. Nagy ziccerbe a kapusba rúgjuk, vagy fölé. Ami a másik negatívum, hogy az emberelőnyünket már megint nem tudtuk kihasználni.

Kiss Péter vezetőedző – Kecel FC:

Úgy gondolom, hogy az első félidőben eldönthettük volna ezt a mérkőzést. 2-0-ra vezettünk és mellette volt még 4-5 olyan helyzetünk, amelyekből gólt kellett volna szereznünk. A második félidőben a kiállítás nagyon rosszul jött. Támadott a hazai csapat. A csapatom óriásit küzdött egy jól játszó Akasztó ellen.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (34 db kép)
MEGOSZTÁS