A mai generáció valószínűleg már nem is hallott róla, hogy az 1950-es évek közepéig milyen gyönyörű épület állt a Csengőd közelében lévő Soltszentimre határában.

Ez a Blaskovich kastély, amely 1954-ben még nyolc épületből álló major volt.

-Hirdetés-

Több idős csengődi lakos elmondása szerint, akik egyébként laktak is a majorságban, megtudtuk, hogy hatalmas kert, dinnyeföld és állatállomány tartozott a birtokhoz.

Egy kis érdekesség, amit megtudtunk a tulajdonosról és a majorságáról.

Blaskovich Sándor a múlt után érdeklődő ember lévén végeztetett ásatásokat a Csonkatorony mellett és környékén. Illetve kiderült, hogy a majorság területén egy igen jelentős régészeti leletre is bukkantak, ugyanis a Blaskovich család kertjében találták meg a híres honfoglalás kori fanyereg csontdíszeit. László Gyula régészprofesszor rekonstruálta ezt a fanyerget, 1935 óta a Nemzeti Múzeumban látható ez a kuriózum.

Visszatérve az épületegyüttesre sajnos az idő és az emberi gyarlóság nem kímélte. Soltszentimrén és Csengődön is számos épület részeként él tovább. Még a családi sírboltból sem maradt semmi.

Ezzel a pár képeslappal szeretnénk feleleveníteni az egykori impozáns kastély különlegességét. 

Blaskovich kastély
Blaskovich kastély főépülete
A homlokdíszen látható a családi címer
Virágoskert díszítette az épület környékét
Egy levél, a földbirtokos úrnak címezve
Mára ennyi maradt meg az egykori Blaskovich kastélyból
Mára ennyi maradt meg az egykori Blaskovich kastélyból

Forrás(ok): Bognár Anikó – Dr. Juhász Antal – Schantl István – Schantlné Farkas Julianna közösen megjelent könyvük Soltszentimre története, valamint saját fotó és képeslap gyűjteményből 

Szerkesztő(k): Földi István és Hegyi Zsuzsanna 

MEGOSZTÁS