Életképtelennek ítélt szülei csodálatos történetét írta meg Dúcz Annamária a Facebook oldalán három hónappal ezelőtt. A bejegyzés olyan elképesztő elérést produkált a közösségi médiában, amelyre még marketinges szakemberként is rácsodálkozott. Pár nap leforgása alatt 42 ezer reakciót és 11 ezer megosztást váltott ki az emberekből. A publikálást követően számtalan megkeresést is kapott. Ha szeretné, színdarab és könyv is készülhetne szülei történetéből, akár már holnap. Többek között a Nők Lapja is felkérte egy interjúra, mely a napokban jelent meg a magazinban, de online is olvasható.
Dúcz Annamáriával beszélgettem.
Milyen elhatározásból írtad meg és posztoltad a szüleid történetét közösségi oldaladon?
Gyerekkoromban mindig írónő szerettem volna lenni. Később bár magyar-angol szakon végeztem, mégis az idők során ez az egész feledésbe merült.
Aztán elkezdtem írogatni, de csak a fióknak. Persze azért néhány ismerősömnek, barátomnak megmutattam az írásaimat, akik egyre csak bátorítottak, hogy osszam meg a gondolataimat másokkal is. Jó platform volt erre a közösségi média, és amikor elkezdtem megosztani a Facebook oldalamon a gondolataimat, meglepődve láttam, hogy az emberek valóban szívesen olvasgatják az írásaimat.
Egyik történet jött a másik után, aztán egyszer csak a szüleim története került sorra, hiszen a különleges család, ahonnan származom a mai napig nagyon meghatározó az életemben. Amikor közzétettem Az életképtelennek ítélt szüleim csodálatos élete című bejegyzést, meglepődve láttam, hogy hihetetlen eléréseket produkál. Értelemszerűen először az ismerőseim kezdtek el reagálni rá, majd egyre szélesebb körben eljutott az emberekhez. Egy hét alatt 42 ezer likeot és 11 ezer megosztást kapott, majd ennek hatására a többi írásomnak is háromszorosára nőtt az olvasottsága. Nagyon megdöbbentő volt számomra ez a jelenség több szempontból is.
Egyrészt azért, mert online marketingesként én ilyet még esettanulmányokban sem láttam. Mondhatni két nap alatt „sztár” lettem a neten. Nagyon sok megkeresést kaptam a bejegyzés kapcsán. Rengeteg üzenetet küldtek nekem, de volt, aki telefonon hívott fel, felkerestek mozgássérültek, hogy ez a történet hatalmas motivációt adott számukra.
Igazából három csoportra oszlott az olvasók tábora, ha mondhatok ilyet. Volt egy réteg, akit a történet ragadott magával, és volt egy másik, akit maga az írás fogott meg. Kaptam javaslatot arra, hogy írjunk a szüleim történetéből színdarabot, míg más egy jövendőbeli film forgatókönyvét látta meg benne, és az egyik kiadó vezérigazgatója felajánlotta, hogy kiadja a könyvet, amit ebből írni fogok. Ez utóbbi ötletet nagyon sok olvasóm is támogatja.
Akkor most elindul az írói pályafutásod?
Nem tudom, mindez hova vezet, de nem is szeretném ezt meghatározni. Továbbra is megírom, ami kikívánkozik belőlem. A visszajelzések továbbra is azt támasztják alá, hogy sokan vannak, akik szívesen olvassák ezeket az írásokat, és majd látjuk, mi hogyan alakul. Az írás nekem olyan, mint a gyerekszülés. Érzem, hogy valami fejlődik, növekszik bennem, amit nagyon szeretek, de tudom, hogy nem azért van, hogy bennem maradjon. Aztán keserves vajúdással a világra hozom, és rácsodálkozom, hogy ez a csoda volt bennem. Látom a hibáit, a szépségét, és elfogadom, úgy ahogy van. Érdeklődve figyelem, ahogy önálló életre kel, és remélem, áldást hoz majd más emberek életébe.
Hogyan reagáltál a megkeresésekre?
Az eddigi legnagyobb hozadéka mindennek talán az, hogy az egy.hu, Borbás Marcsi online magazinja most szerződött le velem, mert rendszeresen szeretnék megjelentetni az írásaimat. Szóval csak ámulok és bámulok, de most úgy tűnik tényleg hivatalosan is szerzővé válok. Ugyanakkor ez nagy kihívás is lesz nekem, hiszen eddig még sosem írtam megrendelésre, határidőre.
A szüleimmel kapcsolatban elsősorban a könyv gondolata körvonalazódik bennem, mert rengeteg történet van még a fejemben a családi archívumból, amit szívesen megírnék. Az írás kapcsán jelentkezett például édesapám egyik gyerekkori barátja, aki mesélne nekem a régi időkről, de előkerült egy hölgy, aki édesanyám esküvői ruháját varrta annak idején. Szóval tartogat még ez az élettörténet bőven témát az íráshoz. Tényleg olyan szívet melengető az egész.
A Nők Lapjában is megjelent veled egy interjú. Milyen élmény volt?
Igen. Dobray Sarolta is olvasta a Facebook bejegyzésemet, melynek kapcsán megkeresett engem. Először majdnem visszautasítottam, mert az volt az érzésem, hogy csak az írásomat szeretnék átvenni. Sajnos sokszor előfordult, hogy forrásmegjelölés nélkül vették át a gondolataimat. Visszatérve a Nők Lapjára. Amikor kiderült, hogy interjút szeretnének készíteni velem, akkor végül igent mondtam. Ez a cikk még februárban készült a pandémia kellős közepén. Amikor a fotózás alkalmával beléptem a stúdióba, és a falon megpillantottam az ismert hírességek fotóit, akkor megilletődtem egy kicsit. Összességében nagyon jó élmény volt.
Említed az interjúban, hogy édesapád mindig kimondta az érzelmeit. Ő is egy nyitottabb személyiségű ember volt.
Igen, viszont édesanyám nagyon zárkózott volt. Ez az életvitelükben is megmutatkozott. Apu mindig ment, anyu pedig el nem hagyta a négy falat. Édesanyám az egész vállalkozását egy telefonnal a kezében intézte. Ő mindig kerülte a feltűnést. Emlékszem, amikor emberek közé mentünk, sokan le sem vették rólunk a szemüket. Mivel akkoriban még nem volt akadálymentesítés sehol, nagyon ritkán lehetett mozgássérülteket látni az utcán. Szerintem emiatt is volt édesanyám egy kicsit visszahúzódóbb, nem is gondolok bele, mit szólna ehhez a nagy nyilvánossághoz. Azonban édesapám biztosan örülne a megjelenésnek. Szerintem csillogó szemmel figyelné, hogy ki mit reagál.
Egy pillanatig sem bántad meg, hogy megírtad a történetüket?
Nem. Nem volt semmilyen negatív visszajelzés, ami miatt megbánhattam volna. Úgy érzem, hogy az embereknek most nagy szükségük van az ilyen történetekre. Talán azért is volt ekkora sikere, mert sokunk életében nagy a bizonytalanság az utóbbi időben. Azt gondolom, hogy ez az írásom azért érintett meg ennyi olvasót, mert közöttünk élő, hétköznapi emberek példáján mutatta meg, hogy igen is vannak még csodák, nincsen kilátástalan helyzet, hogy létezik az igaz szerelem, a kitartás és az életigenlés a leglehetetlenebb körülmények között is.
Kiemelt kép: Falus Kriszta/Nők Lapja
