Megkezdődtek a tereprendezési munkálatok a majdani Szent László park területén, amely teljes egészében hasznosítva lesz: parknak az egyik felében a járda, a park másik felében pedig a játszótér, ahol a gyerekek majd tudnak játszani, tájékoztatott Radva Zoltán, a Városgazdálkodási Csoport vezetője.

-Hirdetés-

A munkálatok kezdetén Haszilló Ferenc polgármester, dr. Agócs Ákos és Kelemen László önkormányzati képviselők, valamint Fekete Szabolcs római katolikus plébános kíséretében felkereste a jövőbeni Szent László parkot.

Az önkormányzat felújítja az elhanyagolt területeket

Haszilló Ferenc polgármester kérdésünkre elmondta, hogy a városvezetés kiemelten fókuszál a településen található elhanyagoltabb területekre. Így esett a választás a Temető-Bocskai utcák kereszteződésénél található zöldövezetre is, ahol az elképzelések szerint járdát illetve játszóteret alakítanak ki.

Haszilló Ferenc: „szeretném megoldani, hogy a gyermekek biztonságosan közlekedhessenek”

A park továbbá hozzá fog járulni a biztonságos közlekedéshez is: az iskolai időszakban ugyanis mind a reggeli, mind a kora délutáni órákban rengeteg diák tart azon az útvonalon hazafelé. Mivel az adott zöldterületen nincsen kiépítve járda, így a gyalogosforgalmat jelenleg a szűk, ámde forgalmas utca bonyolítja le.

Azt szeretném megoldani, hogy a gyermekek biztonságosan közlekedhessenek és emellett egy kis játszótér is nyújtson számukra elfoglaltságot,

– tette hozzá Haszilló Ferenc.

A város első emberétől megtudtuk azt is, hogy a Városgazdálkodási Csoport mellett a Zaliszan Kft. is felajánlotta ingyenesen a munkáját, vagyis anyagköltségen fogják elvégezni a járda kialakítását.

A Temető utcában található vállalkozók közül Tóth Istvánnak és Lecsó bácsinak volt felajánlása, ők fognak gépi munkálatokat végezni Kelemen László segítségével és vezényletével.

A park kialakítása a városfejlesztési terv része

Dr. Agócs Ákos önkormányzati képviselő elmondása szerint e beruházás egy 13 pontból álló városfejlesztési terv része, amit még ebben az évben szeretnének megvalósítani.

Dr. Agócs Ákos: a beruházás egy 13 pontból álló városfejlesztési terv része

A képviselő elmondta, hogy park kialakítása körülbelül 800 ezer forintba fog kerülni, mely összeg nagy része felajánlásokból származik. Az adománygyűjtés élére egy civil állt, aki szintén nagyon jelentős adománnyal járult hozzá.

Gyakorlatilag az ő munkájának a gyümölcse, hogy nem csak a járdát tudjuk elkészíteni, hanem egy kis játszóteret is tudunk adni, hogy az itt élő fiatalok, unokák birtokba tudják venni ezt a placcot, és egy lüktető része legyen a városunknak

– nyilatkozta a képviselő.

A helyszínen jelen volt Kelemen László önkormányzati képviselő is, akinek az elmondása szerint régi probléma, hogy nincs megoldva a gyalogos forgalom ezen a területen. Ezért javasolta, hogy alakítsanak ki egy járdát, hogy a gyalogosok könnyebben tudjanak közlekedni.

Kelemen László: régi probléma, hogy nincs megoldva a gyalogos közlekedés

De miért pont Szent László?

Szent László mind állami, mind társadalmi, mind egyházi szempontból, vagy hitéleti szempontból egy kiemelkedő személyiség.

Fekete Szabolcs plébános: Szent László uralkodása, családi élete és vallásossága kiemelkedő

Az ő uralkodása, az ő családi élete, az ő egyéni vallásossága egy kiemelkedő korszaka volt – Szent István királyunkat követően – hazánk életében és történelmében, mondta el kérdésünkre Fekete Szabolcs plébános.

Az atya örömét fejezte ki annak tekintetében, hogy ismét egy összefogásnak vagyunk tanúi: a park környékén élők, az utcabeliek, az orvosi rendelő és a többi létesítmény részéről pozitív támogatás érkezik a park kialakításához.  

Kapcsolódó cikk
Tereprendezés, új járda és játszótér – hamarosan megkezdhetik a Szent László park kialakítását
Tereprendezés, új járda és játszótér – hamarosan megkezdhetik a Szent László park kialakítását
A fejlesztési munkálatok a nyári időszakban sem állnak meg Kecelen: Haszilló Ferenc polgármester, dr. Agócs Ákos önkormányzati képviselő, a Kulturális...
MEGOSZTÁS