A második Pintér Kupához érkeztünk a 2021. június 19-20-i hétvégén. Nem volt még rá példa, hogy kétnapos autocross versenyt rendeztek volna a Kecel Ringen. A dupla napos hétvége ötlete az egy napra sűrűsített magas nevezőszám miatti időhiány által született. Volt, hogy már besötétedett mire eredményhirdetésre került sor.

De ez a hétvége nem csak a nyugodtabb lebonyolítás miatt érdekes, szombaton este került sor a 2020-as év bajnoki díjkiosztóra is.

Nem lehetett nem észrevenni, hogy Tukacs Tamás és csapata erre a versenyhétvégére is újított a pálya területén. A büfé előtti teret teljesen lefedték, a színpaddal egy tető alá építve egy tágas teraszt.

-Hirdetés-

Ide leülve beszélgettünk:

Kellett már ez az állandó tető. Hogy jött össze?

– Többen jelezték, és kérdezték, hogy miért nem csinálunk ide egy szabályos fedett részt, egy teraszt. A legutóbbi versenyünkön itt nem volt semmi és a nap ellen, meg az eső ellen is jó, ha van hová behúzódni, leülni. Nézegettük a felállítható komolyabb sátrakat, vagy egy ilyen esetleges bérlését, és arra a következtetésre jutottunk, hogy egy fémvázas fix tetővel jobban járunk. Tartósabb, és anyagilag is jobban jövünk ki belőle. A foci EB miatt elhelyeztünk egy kivetítőt a színpadra az érdeklődők számára. Aki szeretné nézni, megteheti, bár nem nagyon tolonganak. Az itt résztvevő emberek jobban szeretik a benzingőzt, mint a focit – mondta mosolyogva Tamás. A teraszunkon túl az autós parkolónknál a nézők kérésére kialakítottunk egy vízöblítéses kulturált illemhelyiséget is.

Most debütál az új szakasz. Hogy vált be eddig?

– Mintegy száz nevezőnk van erre a hétvégére és hosszú is a nappal ezért az új részt is beletettük a versenypályába. Eddig minden rendbe van vele, és ha kibírja különösebb gond nélkül, akkor a létrehozásánál alkalmazott technikával a kritikusabb pályaszakaszokat is kijavítjuk. Gyönyörű napos, igazi nyári hétvégénk van, porolunk is rendesen. A locsolókocsi szinte folyamatosan járja a pályát a futamok között.

Mi fér bele a két napos lebonyolításba?

– Van időnk mindenre! Sokkal nyugodtabban, kezelhetőbben tudjuk lebonyolítani a versenyt. Szombatra tettük az első előfutamokat, valamint újra van szerelők és női futam, ami szintén szombatra került. Elmaradt tavaly a vírushelyzet miatt a díjátadó gálánk, ezt szerettük volna az idén tavasszal megtartani, de arra sem lett lehetőségünk, ezért szombaton estére egy díjátadóval egybekötött kis zenés bulit terveztünk. Vasárnapra marad a másik kettő előfutam, a döntőfutam és este a hétvégi verseny díjkiosztója.

Tukacs Tamás mellett Haszilló Ferenc Kecel város polgármestere adta át a helyezetteket megillető bajnoki kupákat. Haszilló Ferenc méltatta az autocrosst szervező csapatot, és biztosította őket hogy az önkormányzat a segítségükre lesz a jövőben is
Ha már bajnoki díjkiosztó, akkor megkértem egy bajnokot, Balázs Csabát, aki a Szöcske hátsó kerék meghajtású kategóriában győzedelmeskedett tavaly, hogy meséljen magáról.

– Egy éve kezdtem a versenyzést, azelőtt autocrossban még nem szerepeltem.
Mindig is álmodoztam arról, hogy egyszer majd versenyezni fogok, ezért belevágtam és a tavalyi évben már egyből a dobogó legtetején végeztem. Cross Car típusú autóval versenyzem, épített, hátsókerék hajtású. 600 köbcentis Suzuki GSX-R motor blokk van benne, ami 120 lóerő környéki teljesítménnyel bír. 315 kg az autó. A Pintér Kupa sorozat mellett még az Alföld kupában is versenyzem kiemelkedő eredménnyel.

Balázs Csaba a képen középen

A pályával kapcsolatban csatlakozom a többek véleményéhez, miszerint minden szempontból a Kecel Ring a legjobb pálya az egész országban. Bármely nyomvonalat szeretem, nagyon jó technikás pálya. Az autóban ülve nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem ekkora tömeg előtt versenyezni. Ez nem kis feladat akkor sem, még ha úgy látszik is sokszor, hogy nagyon egyszerű. Iszonyú jó csaták vannak, jól kell taktikázni, felépíteni az egész napot, fogni a technikát és gyűjteni a pontokat.

Nagyon hálás vagyok a szervezőknek és mindenkinek, aki hozzájárult az én sikeremhez. Nélkülük ez nem sikerült volna! Köszönöm mindenkinek a hozzáállását!

Az összesített 2020-as év dobogósai:

Junior:
1. Mándoki Márk 2. Széplaki Tibor 3. László Belián

Közép:
1. László Botond 2. Kele István 3. Kovács Attila

Nagy:
1. Obernyik Pál 2. Karbovszki Ferenc 3. Zombori Ádám

Kis:
1. Kovács Attila 2. Vincze Krisztián 3. Tóth Richárd

Lada:
1. Vincze Krisztián 2. Mándoki Márk 3. Hajdú István

Roncs 2000ccm felett:
1. Fodor Imre 2. Zentai István 3. Csehó-Kovács Márk

Roncs 2000ccm alatt:
1. Gombai Zoltán 2. Hegedű Roland 3. Dózsa Sándor

Pintér futam:
1. László Botond 2. Vincze Krisztián 3. Lovász Laura

Szuper:
1. Nagy Zoltán 2. Gulyás László 3. Lovász Laura

Szöcske összkerék:
1. Bosnyák Vendel 2. Béres Levente 3. Gubacsi Csaba

Szöcske hátsó kerék:
1. Balázs Csaba 2. Gyurika László 3. Varga Péter

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (100 db kép)
MEGOSZTÁS