A Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs kedden javaslatot tett, a Kormány szerdán döntött, ma pedig a Magyar Közlönyben már meg is jelenik a „nyelvvizsga-amnesztiáról” szóló kormányrendelet.

Szerdán döntött a kormány: idén is kapnak “felmentést” azok, akik a járványhelyzet miatt nem tudták megszerezni a diplomához szükséges nyelvvizsgát. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) korábbi becslése szerint idén 20-25 ezer végzős egyetemistának gyűlt meg a baja a nyelvtanulással – ők a “nyelvvizsga-amnesztia” nélkül nem kapnák meg a diplomájukat.

A kormány elfogadta a HÖOK javaslatát, és felfüggeszti a nyelvvizsga-követelményt a 2021. augusztus 31-ig végzőkre. Így idén sem szükséges nyelvvizsga a diploma átvételéhez

-Hirdetés-

– jelentette be a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Facebook-oldalán.

A pontos részleteket egyelőre még nem ismerjük, de amint megjelenik a rendelet, megírjuk.

Sokáig úgy tűnt, az Innovációs és Technológiai Minisztérium nem számol újabb nyelvvizsga-amnesztiával (tavaly a járványhelyzetre hivatkozva nyelvvizsga nélkül is megkaphatták diplomájukat azok, akik augusztus végéig záróvizsgáztak), legalábbis február elején ezt írta a tárca az Eduline kérdésére. A napokban azonban mégis meghallgatták a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) javaslatát.

Ők azt javasolták, idén is adjanak nyelvvizsga-amnesztiát a végzős egyetemistáknak és főiskolásoknak. A szervezet becslése szerint akár 25 ezer diploma is bennragadhat a nyelvvizsga hiánya miatt, a hallgatók egy része ugyanis nem tudta megszerezni a bőrkötétes bizonyítványt – márciusban a nyelviskolák és a nyelvvizsgaközpontok is bezártak, sokáig csak online órákat és vizsgákat tarthattak.

A kormány tegnap döntött az amnesztiáról: Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden kijelentette, azt javasolják a kormánynak, hogy idén is kaphassák meg a diplomájukat azok a hallgatók, akik nem tudtak nyelvvizsgát szerezni az elmúlt hónapokban.

Nem mindenki támogatta az ötletet

A Nyelvtudásért Egyesület a HÖOK kezdeményezésére reagálva jelezte, szerintük az idei szezonban nem vizsgáznának kevesebben, mint 2019-ben (amikor még a hagyományos rendszerben működött a nyelvvizsgaszektor). Az egyesület szerint más okok állnak a nyelvvizsga nélkül egyetemet végzők magas száma mögött – a válság által anyagilag komolyan érintett vizsgaközpontok szerint nem a nyelvvizsga-amnesztia, hanem a megfelelő nyelvi képzés biztosítása lenne a megoldás. 

 

Forrás: https://eduline.hu/
Kiemelt kép: illusztráció 

MEGOSZTÁS