ÜLÉSEZETT A MEGYEI KÖZGYŰLÉS – Közel egy év óta először

Június 15-től ismét tanácskozhat a közgyűlés, személyes jelenlétben dolgozhatnak a bizottságok, így a június 25-én, pénteken a Megyeházán megtartott ülésen már minden képviselő személyesen szavazhatta meg a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés idei munkatervét, a 2021. évi költségvetés módosítását, kiválaszthatták, hogy kik lesznek a megye díjazottjai 2021-ben.

-Hirdetés-

A járványhelyzet szigorításai miatt a megyei képviselőknek legutóbb az elmúlt év őszén volt lehetőségük arra, hogy a közgyűlés demokratikus keretében gyakorolják közfeladataikat. Szeptembert követően a megyei testület feladat- és hatáskörét Rideg László elnök gyakorolta a rendkívüli jogrend ideje alatt. A vészhelyzet hónapjaiban a közgyűlés elnöke saját hatáskörében volt kénytelen 5 rendeletet és 58 határozatot hozni, amelyek a zavartalan működés alapfeltételei voltak.

Az elnöki döntésekről minden esetben tájékoztatást kaptak a közgyűlés tagjai, akik véleményükkel, javaslataikkal hozzájárulhattak a megalapozott döntéshozatalhoz.  Az elnöki hatáskörben született rendeletek, döntések, főként a Bács-Kiskun megyei TOP (Területi Operatív Program) prioritásokra benyújtott támogatási kérelmekre vonatkoztak, amelyek lehetővé tették, hogy a települési beruházások zavartalanul folytatódhassanak, kiegészítő támogatásban részesülhessenek. 

Fontos időszak volt az elmúlt közel egy év a jövőt illetően, hiszen ez a tervezési és előkészítési időszak határozza meg az elkövetkező uniós ciklus települési és megyei fejlesztéseit, amelyeket a megyei önkormányzat koordinál az elkövetkező időszakban is.

Dönteni kellett többek között a Bács-Kiskun Megyei Petőfi Emlékbizottság megalakításáról, amely a „Talpra Magyar!” program megvalósításában részt vevő szervezetek együttműködésének keretében végzi majd a feladatait és készül a Petőfi Emlékévekre.

A megyei önkormányzat gazdálkodása stabil, jó gazda módjára sáfárkodik a rendelkezésére álló forrásokkal, amelyek az itt élők mindennapjait és jövőjét befolyásolják. A pályázati lehetőségeknek, a racionális gazdálkodásnak köszönhetően dinamikusan fejlődnek a megye települései. A fejlődést elősegíti az elkészült fejlesztési stratégia is, amely meghatározza a következő uniós ciklus lehetséges irányait.

A pénteki közgyűlésen zárt ülésén döntöttek a Dr. Szobonya Zoltán elismerésekről, amelyeket a kommunizmus időszakában megkülönböztetett, hátrányban részesített honfitársaink kaphatnak. A huszonöt megyei elismerés átadására a Dr. Szobonya Zoltán Emléknap keretében kerül sor szeptember végén.

Szintén a közgyűlés zárt ülése döntött az idei megyei elismerésekről, amellyel megyénk kiválóságai részesülnek megbecsülésben. A megyei díjak az élet szinte minden területén kiemelik a kiválóságokat. Díjazzák a sport-, a közösség-, a gazdaság-, a kultúra-, a turizmus- és az egészségügy területén a legjobbakat, de megválasztották idén is az év polgármesterét. 

A megyei díjazottak az elismeréseiket szeptember 4-én, a Kiskőrösön tartandó ünnepi közgyűlés keretében vehetik majd át.

Sajtóközlemény
2021. június 25. 

MEGOSZTÁS