A Csodaszarvas programban, az EFOP-3.3.5-19-2020-00047-as kódszámú pályázat keretein belül valósult meg a Táncművészetért Alapítvány szervezésében az idei tánctábor. Geiger Vivien táncpedagógus, valamint Sulyán Lilla és Veréb Dániel voltak a program megvalósítói, segítőjük a közösségi szolgálatos Varga Márk volt. A táborban a tánc mellett középponti téma volt a sport és az egészségre nevelés is, emellett a közlekedésbiztonság és a KRESZ ismerete is a program részeként szerepelt.

-Hirdetés-

A résztvevők standard, latin, disco és salsa jellegű táncokat tanultak a hét folyamán: elsajátíthatták a cha-cha-cha, a rumba, a szamba, a jive, valamint az angol és a bécsi keringő alapjait is. A gyerekek többféle mozgásformába belekóstolhattak. Egyebek mellett jógáztak és nyújtógyakorlatokra, erősítő hatású csapatjátékokra, valamint mozgáskoordinációt fejlesztő játékokra is sor került.

– Általános iskolás fiúk és lányok vettek részt a táborban, és a nagy létszám miatt gyakran csoportbontásban dolgoztunk – mondta Geiger Vivien. – A munka mellett természetesen volt idő készség- és képességfejlesztő játékokra: fociztunk, kidobóztunk, a parkban játszottunk, és kreatív kézműves programunk is volt: batikoltunk. Táncokat elemeztünk filmről, majd megbeszéltük. A tábor zárónapján a szegedi vadasparkba látogattunk el, ahol sok élményt gyűjtöttek a gyerekek.

Szeretnénk megköszönni Pivarcsi Csaba polgármester úrnak, a művelődési ház munkatársainak: Görög Hajnalkának, Kovács Erikának és Kovács Nikolettának a szervezésben nyújtott segítséget, a konyhás néniknek az ízletes ételeket és Krichné Editnek a fagyizást. Köszönjük a szülők bizalmát és a gyerekek lelkes, odaadó munkáját – zárta szavait Vivien.

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (40 db kép)
MEGOSZTÁS