2021. július 3-án szombaton, mint a mesében, egy csodálatos Föld körüli utazás részeseivé válhattunk az akasztói könyvtárban. A csoda talán az volt, hogy ehhez, még csak el sem kellett hagyni az országot, sőt még a falu határát sem.

-Hirdetés-

Hogyan lehetséges ez a mai világban?- vetődik fel teljesen jogosan a kérdés.

A mesevilágba Nagy Ágnes csodálatos fotókiállításán keresztül kerültünk: 3 különböző országba, a rejtélyes Izlandra, a színes Kubába és az egzotikus Indiába. A kiállítás „A Boldogság egyszerűen” címet kapta, ahol főként a kiállító utazásai során megörökített embereket, épületeket, járműveket és tájakat mutatta be képeivel. A megnyitó és a fényképek nézegetése után interaktívvá vált a kiállítás, hiszen maga az utazó/fényképész mesélte el, az utazása során gyűjtött tapasztalatokat és egyes képek elkészítésének háttértörténetét, amely még érdekesebbé és értékesebbé tette a hallgatóság számára a felejthetetlen élményt. Az utazás során készült további képeket diafilmen vetítették le, amihez az akasztói könyvtár munkatársai süteményt és innivalót kínáltak.

A korlátozások enyhítése után ez volt első rendezvénye a könyvtárnak, amely remek lehetőséget nyújtott, hogy kimozduljunk a négy fal közül és a jó társasággal, a képek segítségével beutazzuk a világot!

Ezúton is szeretnék gratulálni mind a szervezőknek, mind pedig a fényképek készítőjének, Nagy Ágnesnek az igényes, szép munkájához!

  Fotógaléria:

  Fotók megtekintése (29 db kép)
MEGOSZTÁS